Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Mónika Fodrászat dolgozói kétnapi bérüket ajánlották fel a koraszülöttmentőre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2016. december 29. 12:21
A Mónika Fodrászat dolgozói kétnapi bérüket ajánlották fel a koraszülöttmentőre
110 ezer forint adományt kapott a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány
110 ezer forintot adományozott a Mónika Fodrászat vezetője és két kollégája a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak. Az adományt dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, az alapítvány kuratóriumának elnöke vette át december 29-én. A dolgozók kétnapi bérüket ajánlották fel a szervezet számára.

dr. abdulrahman abdulrab mohamedmarosvölgyiné mónikarajniczerné kata és patkás rebeka

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Olvastunk az újságban a gyűjtésről, innen jött az ötlet, hogy mi is beszállunk – mondta Marosvölgyiné Mónika, a fodrászat vezetője. – Mindhármunknak van gyermeke, ezért úgy gondoltuk, hogy nyújthatunk némi előrelépést azok számára, akiknek már van gyermeke, és azoknak, akiknek lesz. Felkerestük a doktor urat, és megbeszéltük, hogy szeretnénk egy kezdeményezést indítani. Kihelyeztünk egy dobozt, amelybe gyűjtöttük a pénzt, valamint meg szeretném említeni a vendégeket, hiszen ők is dobtak pénzt a dobozba.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed örömét fejezte ki, miszerint a megyében mindenkit összefog a koraszülöttek megmentése, hiszen mindenki segíteni szeretne. Megköszönte a Mónika Fodrászat dolgozóinak segítségét abban, hogy minél hamarabb megvalósulhasson a koraszülöttmentő projekt. A legfrissebb adatok szerint csaknem 15 millió forint van az alapítvány számláján, de a következő év januárjára már több komoly ígéretet is kaptak a további felajánlásokkal kapcsolatban.

Az üzlet dolgozói átadták a dobozt a főorvosnak, majd együtt számolták meg annak tartalmát, amely után kiderült, hogy 109 ezer forint és 5 euró, tehát kicsivel több mint 110 ezer forint gyűlt össze, amely szintén a mentőautó megvásárlását segíti.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)