Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai vár 1566. évi ostromának régészeti emlékei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Liska András régész • MAGAZIN • 2017. január 01. 18:00
A gyulai vár 1566. évi ostromának régészeti emlékei
Mit találtak a régészek a vár körül?
Ásatásvezető régészként gyakran eszembe jut a szegedi múzeum egykori igazgatójának, Móra Ferencnek az írása, aki az egyik ásatásáról szóló novellájában megemlékezik a feltárásán kíváncsiskodó asszonyról, aki a piacra menet annyira belemerült az ásatási szelvény szélén a nézelődésbe, hogy észre sem vette, amikor a kosarából a tejfölös csupor tartalma a gödör alján szorgoskodó régész nyakába folyt. A gyulai vár környékén a közelmúltban lezajlott régészeti kutatások egyik nagy tanulsága, hogy a régészeti ásatás, a múlt emlékei után folytatott kutatás, a kincskeresés mítosza alig kopott a Móra ásatásai óta eltelt évszázad alatt. A vár közvetlen környezetében, a 16–17. századi palánkerődítések megismerésére nyitott ásatási szelvényeinkben végzett munkánk egyik mindennapos, szinte rutinszerű velejárója volt az ásatás után érdeklődő gyulaiak és turisták tájékoztatása az éppen aktuálisan zajló munkáról, a feltárások célkitűzéseiről, eredményeiről. És mindennap elhangzott a válasz is a már megszokott kérdésre: nem, aranyat még nem találtunk…
____Eredeti-incze_laszlo_fotoja_2.jpg

Liska András (képünk jobb szélén): nem, aranyat még nem találtunk…

Fotó: Gyulai Hírlap – Incze László

A 15. század elején épült gyulai téglavárat valamivel több mint 100 évvel az építését követően, az 1500-as évek derekán vaskos, palánkszerkezetű védművekkel vették körül, hogy a közeledő oszmán előretörésnek ellen tudjon állni. A Fehér-Körös egyik mellékága által teljesen körülvett szigeten elhelyezkedő erősséget ekkoriban a királyi Magyarország három fővára között említik Szigetvár és Eger mellett. Kerecsényi László, a gyulai vár prefektusa (a legújabb történeti kutatások szerint a várkapitányi tisztséget abban a korban így nevezték) az 1560-as évek elejétől kezdve folyamatosan azon fáradozott, hogy a téglavárat körülvevő palánkfalakat megerősítse, és a Körös medréből pedig széles várárkot alakítson ki, amely esélyt ad a vár megvédésére a minden bizonnyal bekövetkező ostrom idején. A szigorú prefektus, aki egy személyben a főhadnagyi tisztséget is betöltötte, a gyulai polgárok munkaerejét is fokozottan igénybe vette a vár körülárkolásánál, amiért a gyulaiak bizony panaszkodtak is Kerecsényire. 1566 nyarán az agg Szulejmán szultán főhadaival Szigetvár alá vonult, közben pedig az oszmán uralkodó unokaöccse, Pertev pasa Gyula ellen vezette hadait. A magyarországi végvári küzdelmek leghosszabb várostroma 63 napig tartott, és a vár kényszerű feladásával zárult. A várvédő hősök és az ostromlók is óriási veszteségeket szenvedtek el. A hetekig tartó ágyúzás emberben, jószágban és leginkább a várat körülvevő palánkban, a földből és fából készült falakban óriási károkat okozott. A török ágyúkból kilőtt kő és vas ágyúgolyók, valamint a janicsárok szüntelen puskatüzének kézzel fogható emlékei, az ólom muskétagolyók a mai napig ott pihennek a téglavár körül a földben a palánkfalak maradványaival együtt.

A magnetométeres vizsgálat a talaj mágneses elváltozásait, anomáliáit méri, a georadar pedig rádióhullámok kibocsátásával és azok visszaverődésének mérésével szolgáltat információkat a felszín alatt megbúvó emlékekről

 

A vár környékének régészeti feltárásai a gyulai vár teljes védelmi rendszerének rekonstrukcióját készítik elő. Az ásatásokon az egykori palánkfalak és a földbástyák szerkezetét és kiterjedését vizsgáljuk, ám a kitűzött célunkon felül nagyon izgalmas régészeti leletanyagot is találtunk, valamint számos, eddig teljesen ismeretlen tudományos eredménnyel is gazdagabbak lettünk. Mielőtt a régész ásója a földbe mélyed, komoly előkészületek zajlanak az ásatási területen. Hála a modern technikai eszközöknek, vannak módszerek és műszerek, amelyekkel a felszín megnyitása nélkül is földbe lehet kukkantani. A magnetométeres vizsgálat a talaj mágneses elváltozásait, anomáliáit méri, a georadar pedig rádióhullámok kibocsátásával és azok visszaverődésének mérésével szolgáltat információkat a felszín alatt megbúvó emlékekről. A palánkfalak maradványait és az egykori várárkot elfedő földrétegeket talajfúrás segítségével lehet hihetetlenül pontosan vizsgálni. Izgalmas, amikor a fúró által a felszínre hozott kevés talajminta alapján már a helyszínen megállapítható, hogy az öles tölgyfa cölöpökből és a közéjük döngölt agyagból készült középkori palánkfal, vagy éppen a Körös medréből kialakított várárok területén mélyítettük-e a fúrást. A természettudományos módszerek mellett a történészek forráskutatásai is szükségesek az ásatások előkészítéséhez: a várat ábrázoló összes régi térképet és metszetet, valamint leírást összegyűjtve lehet az ásatások helyszínét kijelölni. A korábbi régészeti feltárások eredményeit pedig egy közös térinformatikai adatbázisban egyesítve lehet összevetni az írott források és a földtani kutatások eredményeivel. Szóval, amikor az ásatás első napja elérkezik, és pl. a téglavár előtti rendezvénytéren kinyitunk egy 20 méter hosszúságú szelvényt, akkor már nagyjából tudjuk, hogy mit is keresünk a föld alatt. Ez az egyik alapvető különbség a tudományos kutatás és az amatőr kincskeresés között.

A gyulai vár legnagyobb, 1566. évi ostromáról a korabeli németországi újságok folyamatosan beszámoltak. Nyugat-Európa számára létfontosságú volt tudni, hogy a magyarországi végvári rendszer meddig képes visszatartani az oszmán előretörést, Szulejmán és serege megáll-e a Kárpát-medence közepénél, vagy pedig továbbhalad nyugat felé. Ezekből a leírásokból és a vár vívását dokumentáló krónikákból tudjuk, hogy a gyulai ostrom második szakaszában a huszárvárért zajlott a véres küzdelem. A várnak ez volt a középkori városközpont felé eső, palánkszerkezetű falakkal körülvett külső vára, amelynek a kiterjedése ma is jól lekövethető. A huszárvárat a belső vártól egy széles vizesárok választotta el, amelynek a vár felőli oldalán, egy párhuzamos palánkfal mögött már a belső vár téglaépülete állt. Az oszmán ostromlók a várvédők hősies, közel két hétig tartó ellenállását megtörve, az 1566. július 23-a körüli időpontban nyomultak be a huszárvár területére. Ezt követően az ágyúikat már a huszárvár mezején felállítva, közvetlen közelről lőtték a belső várat körülvevő palánkot, ám a küzdelem még hosszú hetekig eltartott. A várostrom történetének egyik megoldatlan rejtélye, hogy a huszárvárnál jóval kisebb kiterjedésű részre visszavonult várnép hogyan tudta még további négy hétig, augusztus végéig tartani az erősséget. Ebben minden bizonnyal kiemelkedő szerepe lehetett annak a vár két részét elválasztó belső védelmi vonalnak, a mesterséges vizesároknak, amelynek ma már semmiféle nyoma nem látható felszínen, a rendezvénytér területén.

 

____Eredeti-incze_laszlo_fotoja1.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Incze László

A Dürer Terem épületének vonalában, a vár előtti részen elvégzett talajradaros vizsgálatok során olyan anomáliákat sikerült a műszerrel dokumentálni, amelyekről elképzelhető volt, hogy a történeti korokban keletkezett mélyedés betöltését jelenthetik. A területen két ásatási szelvényt is nyitottunk, és ekkor kezdődött el a valódi régészeti feltárás. A városi nagyrendezvények alkalmával évről évre ezrek taposnak azon a gyepen, amelyet felbontva, néhány négyzetméternyi felületen szemünk elé tárult a múlt. Az ásók és lapátok nyomán a török kor emlékeit vehettük előbb kézbe. Félgömb alakú, talpas tálak töredékei kerültek napvilágra, amelyeket a 129 évig itt élő törökök a mindennapi étkezésüknél tálalóedényként használtak. Izgatottan próbáltam összeillesztgetni egy vékony falú, finom porcelánból készült, szolid díszítésű csészécske darabjait, amely minden bizonnyal a kávéfogyasztás első gyulai emlékeként értékelhető. A „feketelevest” abban a korszakban vagy ilyen ritka, távol-keleti porceláncsészékből vagy azokból a fül nélkül készült apró fajansztálkákból ihatták, amelyeknek a töredékei szintén előkerültek az ásatáson. A rétegekben mélyebbre haladva, egyre korábbi időszakok emlékeit bontottuk ki a földből. Egy posztóhitelesítő ólombulla megtalálása az ásatáson lelkesen közreműködő, jó szándékú önkéntes szemének és a fémkereső műszernek köszönhető. Az 1558 és 1604 közé keltezhető ólompecsét biztosan az 1566-os ostrom előtt kerülhetett a vár területére, valószínűleg egy zsoldos katona ejthette ki a zsebéből, aki a fizetségének egy részét jó minőségű, angol posztóban kapta, amelynek a védjegye volt az Anglia régi címerével ellátott ólomtárgy.

A Szigeterőd projekt keretében a palánkvár rekonstrukciója is megvalósulhat

 

Az ásatási szelvény alján, nagyjából 250 cm-es mélységben teljesen megváltoztak a talajviszonyok. Az ásatási földmunkát végző kollégáim arról panaszkodtak, hogy a lapátról csak nagyon nehezen csúszik le az iszapos, mocsárszagú betöltés, és kezd feltörni a talajvíz. Ekkor már sejtettem, hogy jó helyen járunk. Ezt a réteget követve tártuk fel a külső és belső várat elválasztó vizesárkot, amelynek a kiterjedése bizony nagy meglepetést okozott. A mesterséges meder a történeti időszakban legalább 30 méter szélességű és kb. 5 méter mélységű lehetett. Az ostrom idején vízzel feltöltött, ám lefolyástalan árok a későbbi évszázadok alatt lassan eliszaposodott és feltöltődött, ám 1566 nyarán az ostromlók számára még szinte áthatolhatatlan akadályt képezett. Az ároknak a téglavár felőli partján egy kb. 12 méter szélességű és legalább 6-8 méter magas palánkfal húzódott, amelyet szorosan egymás mellé állított tölgyfa cölöpökből álló cölöpsorokból, és a sorok közé döngölt agyagrétegekből építettek fel. A 2016. évi feltárásunk egyik nagy eredménye, hogy sikerült épségben kiemelni két olyan tölgyfa cölöpöt, amelyeket a talajvíz kiválóan konzervált. A rétegtani megfigyelések alapján a két cölöpöt még az 1566-os ostromot megelőzően állítottak fel, és építették be a belső várat körülvevő palánkfalba.

 

____Eredeti-001a.jpg

 

 

A régészeti etika íratlan szabályai közé tartozik, hogy ha az ásatáson dolgozó munkások közül valaki pénzérmét talál, annak egy sör a jutalma (persze csak szigorúan a munkaidő végeztével…). A gyulai palánkvár ásatásán ezt azzal egészítettük ki, hogy aki a pénzérmét egy cölöplyukban találja meg, az két sört ihat majd. A premizálás ilyen módjának az a tudományos jelentősége, hogy a pénzérmék szerencsés esetben a legkiválóbb terminus post quem keltező értékkel bírnak. Az érme elkészítésének az időpontja megadja annak a régészeti objektumnak, jelen esetben annak a cölöphelynek a legkorábbi keletkezési idejét, amelyből előkerült, és így szolgáltat pontosabb adatokat a palánk építéstörténetéhez.

A vár körül aranyat ugyan nem találtunk, de a sok apró történeti mozaikból és a régészet korlátozott módszereivel feltárt töredékekből remekül kiegészíthető a gyulai vár története. Ma már ismerjük, hogy a gyulai várat körülvevő palánkerődítések pontosan hol helyezkedtek el, milyen szélesek voltak a falak, és hogyan építették a földbástyákat. Tudjuk, hogy a hosszú ostrom során a palánkfalak olyan mértékben megsérültek, bizonyos helyeken teljesen megrogytak, hogy az oszmán foglalóknak szinte teljesen újjá kellett építeniük a palánkot, amit aztán egészen az 1695-ös visszafoglalásig folyamatosan karban is tartottak, javítgattak. A magyarországi palánkerődítések között, páratlan módon kiválóan dokumentálhatók a palánkot alkotó cölöpsorok, és a cölöpök közül többet sikeresen ki is emeltünk, hogy majd a megújuló várkiállításban bemutathassuk. Az ásatások eredményei alapján nem csupán a palánkerődítés körvonala rajzolható meg, hanem elegendő tudományos adattal rendelkezünk ahhoz, hogy az úgynevezett Szigeterőd projekt keretében a palánkvár rekonstrukciója is megvalósulhasson.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)