Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Helyére került a rockszínpad a gyulai „művházban”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2016. november 28. 14:10 • Frissítve: 2016. november 29. 10:10
Helyére került a rockszínpad a gyulai „művházban”
A Kultur Cafe Clubban Kéri László tárlatát, valamint a The Batteries, a Pernahajder Campbell és a Hexotol koncertjét láthatták
Helyére került a rockszínpad a gyulai „művházban”. A Kultur Café Club programsorozat legutóbbi eseményén egy igazi rockest zajlott az Erkel Ferenc Művelődési Központ II. emeletén, a három fellépő banda a sarokban reszelte a gitárt, és püfölte a bőröket, ahol „annak idején” a hasonlóan szépreményű ifjak. A The Batteries, a Pernahajder Campbell és a Hexotol koncertjét Kéri László alkalomhoz illő festményei színesítették.
____Eredeti-GYHRCSD_0046.JPG

 A Pernahajder Campbell 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kiss János programszervező a Kultur Cafe Klubról beszélt, amelynek lényege, hogy minél több művészeti ág bevonásával csavarintson egyet a gyulai közművelődésen. Aznap este a képzőművészet és a rockzene találkozott. És le is pacsiztak. Kéri László felkavaró, karakán, UV-fénnyel megvilágított képei beleégtek a paravánokba, hogy ablakot nyissanak egy másik világba.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0019.JPG

Kéri László 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Alt Norbert örömmel üdvözölte a programsorozatot és megálmodóját. Gyula város alpolgármestere megnyitó beszédében a Kéri Lászlóval való első emlékezetes találkozását idézte föl. Mint mondta, bebizonyosodott, hogy nemcsak igény van az extravagáns fiatalember művészi kifejezésmódjára, de művei példát is mutatnak azoknak, akik elnyomják magukban megérzéseiket, látomásaikat, álmaikat.

A gyulai/kétegyházi tagokból álló The Batteries kezdte a koncertet. Muntyán Krisztián (ének, basszusgitár), Daniel Krisztián (gitár, ének), Sárosi Áron (gitár) és Muntyán Viktor (dobok) brit punk és pop-rock hangzásvilágú, dallamos fémzenét adott hallgatóságának. Aktivitásuk jellemző a színpadon és az alkotómunkában is: Stumble And Fall című számuk – amelyet augusztusban a legjobbnak ítélt a Petőfi Rádió Saját zenéd című műsorának zsűrije – videóklipje a napokban debütált.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0031.JPG

A The Batteries 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az est második fellépőjeként a tapasztaltabb muzsikusokból álló Pernahajder Campbell rótta a hallójáratokat. Baracsi István (ének, gitár), Görbedi József „Jokó” (gitár, vokál), Menyhért Csaba „Csiga” (basszusgitár, vokál) és Hőgyes Elek (dobok) zenészekből álló együttes nem képvisel egy konkrét stílusirányzatot: a 2009-ben alakult gyulai csapat sokféle műfajt felvonultat könnyed, de tartalmas pop-rock dalaiban.

A Hexotolt egy esztendővel ezelőtt ismerhette meg a közönség. A termékeny banda azóta sok dalt írt, így volt miből válogatni a könnyűzenei találkozóra. Gergely László (ének, gitár), Vicze Viktor (gitár), Varga László (basszusgitár) és Deák Máté (dob) metállal gazdagította a rocksorozatot. Erőteljes zenéjük és olykor csípős nyelvű szövegeik sodró lendületbe hozták a jelenlévő suhancokat és az idősebbeket egyaránt.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0079.JPG

A Hexotol

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A rock&roll tényleg visszaköltözött a „művházba”, és a házigazda méltán csettinthetett: régi, jól bevált „48-as” mintára egy korszerű, a ma fiataljainak szóló tartalmas és hangulatos estét hozott létre kollégáival.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)