Bokor Ildikó, Kónya István és Ábrahám György
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Bokor Ildikó, a Boróka elnöke vállalta a házigazda szerepét is. Első szavaival köszöntötte a mintegy 30 jelenlévőt, majd bemutatta az alkotókat és jelezte, hogy a kiállítás mindenkinek alkalmat adott arra, hogy a városban és környékén élő – jobbára azért már ismert – művészek sokszínűsége kiteljesedhessen.
A kiállítást hivatalosan megnyitó Kónya István alpolgármesterrel közös véleményt alakítottunk ki, miszerint a jelenlévő művészek Kohán György, Koszta Rozó, Wegroszta Gyula, a kis Szilágyi, József Dezső vagy Gyulai László technikáit és stílusbeli sajátosságait újraélve teremtették meg önálló karakterüket, és erre a város méltán lehet büszke. A pedagógusműveltségből táplálkozó köszöntő szavakat a köszönő szavak követték, amellyel igazolást nyert, hogy egy város vezetése nem lehet erős a civil kezdeményezések nélkül. Az alkotók ígéretet kaptak arra, hogy a jövőben műveiket szélesebb befogadó közönségnek a Kohán Képtárban is bemutathatják.
Előre várjuk, hiszen aki megtekinti az alkotásokat, igen változatos tárlatra bukkan. Találhat akvarellt, olajat, kisplasztikát, témát tekintve pedig portét, mellképet, aktot, amelyek művésztáborhoz, de főképpen a családi élet egyes szakaszaihoz kötődnek: gyermekek, unokák, házastársak, játszóház és az öregség kis verandája. A homo aestheticus és a homo ludens felváltva kapott teret a falakon. A fotószerű portrék mellett a víziók és teljesen fiktív arcok is megjelentek, akár cicák formájában vagy éppen egy szivárványt kévébe kötő idős hölgy alakjában, amelyek között egy klasszikus, fehér pettyes, piros labda az összekötő elem. Minden festőművész szögre akasztott élete tükröződött szemünkben, a kreatív csúcsteljesítményt talán egy belülről üveggel borított, kívülről purhabbal fedett doboz jelentette, amelyben filcarcokkal körberajzolt József Attila-idézet tudatja: „Hiába fürösztöd meg önmagad, / Csak másban moshatod meg arcodat.” (Nem én kiáltok).
Az irodalom jelenléte a Borókában szintúgy ismert. Talán nem meglepetés, hogy az egyik legaktívabb, az egyesület életében korábban gazdasági felügyelő bizottsági tag, a nemrég közgazdász aranydiplomát ünneplő Ábrahám György egyik saját versét szavalta el a művészek köszöntésére és mindannyiunk okulására. A magát botcsinálta közgazdának és kritikusnak valló, köztiszteletben álló „Gyuri bácsi” azonban koránt sem arról tett tanúbizonyságot, hogy amatőr költő lenne. A Festők Gyulán című, két költeményből álló ciklusa Kohánról szóló versét előadva katartikus sorokat hallott a vájt fül: „Nem magyar – Isten lelke / Remekelte –, …Hogy feltámad? / Nem oly ostoba, / Neki is jár 1000 év!”
Ismét irodalmi vénáját mutatta meg – a nemrég ugyanitt Ha megszületik a szó… című kötetét bemutató – Szép Mária Terézia Boróka-tag is, aki az installáció elkészülésének napján született versét osztotta meg a hallgatósággal. A költeményt Bokor Ildikónak dedikálta, elismerve ezzel az elnök fáradhatatlan szervezési és székely kultúramentési érdemeit. Az Ahol a művészet címet viselő írás soraiba csukott szemmel kapaszkodva éreztem, hogy egy pillanatra megállt az idő, megszületett a megtisztulás és felülemelkedettség, érteni véltem minden szót:
„A, mint alef, B, mint ház,
minden betű más arcot mintáz
teremt a szó, teremt az ecsetvonás,
s az agyagból kihallszik egy ősi vallomás.
Színekből felépült egy új kor otthona,
itt bárki rálelhet a saját otthonra.
A, mint alef, B, mint ház,
minden betű más sorsot mintáz,
ami összeköt, az egy közös csoda,
Isten a Mindenben, s az ember mosolya.”
