Szenior atlétikai verseny a gyulai sportpályán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők a szenior atlétikai kihívásra, amelynek mezőnye a marosvásárhelyi csapattal lett nemzetközi. Kellemes kora őszi időben, igazi versengésre való időben állhattak rajthoz a szeniorok. A regisztrációnál mindenki kézbe kapta Kovács István gyulain szenior atlétákról szóló kiadványát.
Kovács István
A nyitóbeszédet dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármester mondta el, melyben kifejezte örömét, hogy ilyen nagyszámú mezőny érkezett Gyulára. Emlékeztetett, hogy a fiatal generációnak nemcsak az olimpikonokra kell felnézniük, hanem az olyan elkötelezett sportolókra is, mint azok, akik a megmérettetésen rajthoz állnak.
Kovács István, a verseny technikai helyettese röviden köszöntötte, majd technikai információkkal látta el a versenyzőket. Az indulók 100 méteres, 200 méteres meghívásos, 400 méteres és 3000 méteres síkfutásban, magasugrásban, távolugrásban, hármasugrásban, gerelyhajításban, súlylökésben és diszkoszvetésben mérhették össze erejüket.
– Mindig nagy öröm látni, hogy ápolják édesapám emlékét. Főleg azért, mert hosszú évekig szervezte ezeket a versenyeket. Irigyelve nézem a versenyzőket, mert ha időm engedné, szívesen beállnék én is versenyezni. Annál is inkább, mert régebben magam is atletizáltam – nyilatkozott lapunknak Szigeti Attila.