Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Könyvvásár és nyár a gyulai bibliotékában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. J. • KULTÚRA • 2016. július 15. 15:00
Könyvvásár és nyár a gyulai bibliotékában
A hónap végéig kedvezményes áron kínálják a leselejtezett köteteket
____Eredeti-konyvtar.JPG

A Mogyoróssy János Városi Könyvtár

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Könyvvásárt rendez a Mogyoróssy János Városi Könyvtár július 18-ától, hétfőtől, nyitvatartási időben a földszinti előadóteremben. A felajánlásokból és a selejtezett kötetekből álló kínálatból ezúttal is kedvezményesen válogathatnak az érdeklődők két héten át, július 30-ig.

Az augusztus az elmúlt évek rendje szerint ismét a takarítási és karbantartási munkák elvégzése jegyében telik a városi könyvtárban. Emiatt augusztus 1. és 27. között a központi könyvtár épületében szünetel a szolgáltatás. Ez idő alatt délutánonként a földszinti előadóteremben nyári folyóirat-olvasó várja a vendégeket hétköznapokon 14 és 18 óra között. 

A napilapok és legolvasottabb magazinok mellett négy számítógép és nyomtató biztosítja az eMagyarország szolgáltatást, továbbá ha könyvkölcsönzésre nem is, de a lejárt határidejű olvasmányok visszajuttatására is lehetőség lesz. (A 2016. július 11-től 3 hétre kölcsönzött kötetek esetében rendszerünk a határidőt automatikusan a zárva tartás utáni időszakra állítja be, így a július 11-én kiadott könyvek kölcsönzési határideje már augusztus 29-re esik.) A központi könyvtár zárva tartása idején a gyulavári fiókkönyvtár (Illyés Gy. u 4.), valamint a törökzugi fiókkönyvtár (Pósteleki u. 30.) szerényebb kínálattal ugyan, de várja olvasóinkat: központi könyvtári érvényes tagsággal a fiókkönyvtárak szolgáltatásai is igénybe vehetők.

Az elvégzett takarítást és karbantartást követően augusztus 29-től a központi könyvtár újra a megszokott rendben várja olvasóit és az iskolára készülő diákokat.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)