Képünk illusztráció
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, aki crossmotorral esett el múlt hét hétfőn Gyulán – közölte lapunkkal Schneider László, a fürdővárosi mentőállomás vezetője, aki azt is elmondta: a motoros a mellkasán és a végtagján sérült meg.
A szakembertől megtudtuk, másnap személyautóval ütközött össze egy motoros, aki a térdét ütötte be. A hét közepén egy kerékpáros esett el, őt combsérüléssel vitték kórházba.
Az elmúlt napokban hárman kíséreltek meg öngyilkosságot gyógyszerrel, mindhárom eset szerencsésen végződött. A gyulai mentősöknek több gyereket is el kellett látniuk múlt héten. Kedden a combját vágta el egy 11 éves fiú, szerdán lázgörcsöt kapott egy másfél éves kisfiú, pénteken pedig a fején sérült meg bújócskázás közben egy 7 éves gyermek.
Ugyancsak pénteken vonultak a mentősök az egyik gyulai idősotthonba, ahol egy férfi evés közben félrenyelt. A szakembereknek sikerült szabaddá tenniük az idős ember légútját.























