Képünk a legutóbbi gálán készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az ország számos pontjáról érkező versenyzők számára nagy lesz a tét, hiszen az idén szeptemberben Szentpéterváron megrendezett MMA Eb kvalifikációért folyik majd a küzdelem. Az esemény másik különlegessége, hogy idén a magyarok mellett romániai és egy thaiföldi versenyzők is megméretteti magát.
Az este egyik legizgalmasabbnak ígérkező küzdelme a profi K1-es nemzetközi címmérkőzés lesz, amin a magyar Kádas Gábor küzdhet meg temesvári ellenfelével, Gieszer Eduard Rolanddal a címért. Hasonló izgalmakat ígér Székács Ádám és a thaiföldi Sarayut Sornchai közötti MMA-küzdelem is.
Niedermayer Zsolt a program ötletgazdája lapunknak elárulta: a szervezők célja az, hogy a különleges helyszínen megrendezett sporteseménnyel emléket állítsanak az 1920. június 4-én történt trianoni eseményeknek. – A történelmi helyszín, a gyulai vár – ahol őseink vívták meg csatáikat – inspirálóan hathat a versenyzők számára ahhoz, hogy a maximumot hozzák ki teljesítményükből, és a nézők számára is különleges élményt adhat ez a miliő – emelte ki a szervezők egyike.
Niedermayer Zsolt fontosnak tartotta elmondani, hogy a szervezők nagy örömére szolgál, hogy a látványos nemzetközi összecsapások minden évben egyre több látogatót csábítanak Gyulára, és kiemelte: a vasárnap 18 órától induló program ingyenesen megtekinthető a gyulai várkertben.