a Munkácsy utca és a Várkonyi bisztró közötti szakasz még a turisztikai főszezon előtt elkészül
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Polgármesteri sajtótájékoztatón informált dr. Görgényi Ernő a jelenleg folyó, a város több pontját érintő járdafelújítási munkálatokról június 2-án. Az eseményen megtudhattuk, hogy a járdafelújítás terveit még 2013-ban készíttette el a város, azonban forrást ez idáig nem sikerült bevonni a kivitelezéshez, így saját forrásból kell a kivitelezést megvalósítani, ami szakaszosan lehetséges. Idén a Munkácsy utca és a Várkonyi bisztró közötti szakasz készül el, még a turisztikai főszezon előtt.
A polgármester kifejtette: a szűk beépítési keresztmetszet miatt nem volt lehetőség a járdaszélességek növelésére, az egységes szakaszok kialakításának érdekében néhány helyen korrigálták a szélességet. Az érintett szakaszonon elbontották a korábbi betonaszfalt járdát, helyette a belvárosban alkalmazott, azzal harmonizáló beton térkőből új járda készül.
A kivitelezés 125 méter hosszan zajlik, az Egészségbiztosítási Pénztár Szakigazgatási Szerve és a volt Erkel Patika épülete előtt 3,2 méter szélességben, a további helyeken 2,8 méteres szélességben. A járdafelújítási program további elemei még 41 gyulai helyszínt érintenek, többek között a kórház melletti és a Kossuth téri aszfaltjárda felújítását, de sorra kerülnek a Sarkadi út, a Rulikovszki utca és Budapest körút egyes részei is.
A városvezető hangsúlyozta: a munkát helyi vállalkozók végzik, akik közbeszerzési eljáráson keresztül pályáztak a kivitelezésre. A belvárosi járdafelújítási munkálatok a polgármester tájékoztatása szerint heteken belül befejeződnek.


























