Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ízek és Illatok utcája várja az első Gyulai Virágok Fesztiválja látogatóit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. április 26. 14:00
Ízek és Illatok utcája várja az első Gyulai Virágok Fesztiválja látogatóit
Az eseményen szakmai programok és koncertek szórakoztatják a vásárlókat
A Gyulai Virágok Vasárnapját 2001-ben rendezték meg először, és az első évben még csak 12 árusító kínálta portékáit a standokon. Az azóta eltelt 15 évben az eseményt folyamatosan bővítették a szervezők, így idén már mintegy 70 kiállító standján nézelődhetnek majd a látogatók. A vásár az idei évtől háromnapos fesztivállá bővül, és a program Gyulai Virágok Fesztiválja néven születik újjá. A május 13–15. között megrendezendő esemény a növényekkel teli standok mellett koncertekkel és szakmai programokkal várja majd a gyulaiakat és a hozzánk látogatókat.
____Eredeti-alap.jpg

Képünkön (balról jobbra): dr. Görgényi Ernő és Szászné dr. Várkonyi Adrienn

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A hétvége díszvendége, a Gyulával kulturális partnervárosi kapcsolatban álló Balatonfüred lesz, az ünnepélyes megnyitón dr. Bóka István polgármester köszönti majd a látogatókat, a szakmai napon pedig előadást tart Balatonfüred főkertésze, Pádár Tibor is.

Az eseményről szóló sajtótájékoztatón részt vett dr. Görgényi Ernő polgármester és Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész is, és a szervezők részéről Katona Katalin, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője és Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője is. A polgármester elárulta: a hosszú ideje sikeres fesztivál bővítését Balázs Attila, a Hunguest Erkel Hotel vezetője vetette fel, és a város is támogatta az ötletet, hiszen az egynapos virágvasárnapra évről évre több vendég és kiállító érkezett, és az esemény turisztikai vonzereje mellett szakmai programjaival a környezettudatos városüzemeltetésről is szól, ami a város számára kiemelten fontos.

Mindezek után Szászné dr. Várkonyi Adrienn főkertész a programokat ismertette, és kiemelte, hogy a pénteki első nap a szakmai eseményeké lesz, ahová több város szakemberei is meghívást kapnak. – Az esemény első napján A klímatudatos növényalkalmazás című konferenciát rendezzük meg. A témaválasztás nem véletlen, mivel a klímaváltozás hatásainak mérséklésére települési szinten is vannak lehetőségeink, és hisszük, hogy a negatív globális folyamatok megváltoztatása nagy részben függ a helyi szintű folyamatoktól. A Gyulai Virágok Fesztiválját azzal a céllal hívtuk életre, hogy elsősorban alulról építkezve tegyünk a klímaváltozás ellen, tegyünk a településeink elsivatagosodása ellen – jelentette ki Szászné dr. Várkonyi Adrienn.

Szombattól délelőtt megnyílik az Ízek és Illatok utcája, ahol helyi kézműves termékeket kóstolhatnak az érdeklődök és egész nap koncertek várják a gyermekeket és szüleiket. 10 órától Hevesi Imre zenél, őt Majsai Gábor, majd este 7-től a Margaret Island zenekar követi. A napot Zséda zenés előadása zárja. Vasárnap lufihajtogatással, nótaelőadással, a régi gyümölcsfákról szóló szakmai beszélgetéssel folytatódik az esemény, majd a virágos divatshow és a néptáncosok után Csordás Ákos koncertje zárja a napot.

A esemény részletes programja és bővebb információ a www.visitgyula.hu oldalon található.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)