Jogásznap a Gyulai Törvényszék épületében
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A rendezvényt dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke nyitotta meg. Üdvözlő szavaiban kiemelte: a nagy érdeklődés igazolja, hogy szükség van hasonló rendezvényekre, hiszen erre a napra is mintegy 150-en regisztráltak, a helyi jogászok mellett többek között Szegedről, Szolnokról, Budapestről és Zala megyéből is.
Dr. Bagdi Árpád Gyula
– Két alapvető szempontot követtünk a rendezvény szervezésében: fontos volt, hogy időszerű és érdekes témákat vitassunk meg ezen a napon, ahogy az is, hogy azokat országos szinten is a legjobb előadók tolmácsolják majd a közönségnek – fejtette ki dr. Bagdi Árpád Gyula.
Őt dr. Lukácsi Krisztina, a Magyar Jogász Egylet Békés Megyei Szervezetének elnöke követte, aki egyletük munkájáról tartott rövid tájékoztatót, majd hozzátette, hogy ezen a napon a jelenlévők akár csatlakozhatnak is hozzájuk, hiszen minél több tagot számlálnak, jövőbeli rendezvényeik annál érdekesebbek lehetnek majd.
A kora délutánig tartó eseményen elsőként dr. Sárközy Tamás egyetemi tanár tartott előadást a cégjog fejlesztéséről, majd dr. Kékedi Szabolcs, az OBH főosztályvezetőjének előadása következett az elektronikus kapcsolattartás új szabályairól a polgári peres eljárásokban. A rendezvényt dr. Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárának előadása zárta, aki A közigazgatási szervezetrendszer és eljárás egyszerűsítése címmel osztotta meg gondolatait.