Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyílt nap lesz a törvényszéken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E. • HÍREK • 2026. október 12. 13:29
Nyílt nap lesz a törvényszéken
Az igazságszolgáltatás európai napja alkalmából idén is programokkal készülnek

Az igazságszolgáltatás európai napja alkalmából idén is programokkal várja az érdeklődőket a Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság október 20-án a Béke sugárút 38. szám alatti épületben.

A szervezők tájékoztatása szerint a résztvevők körbejárhatják a törvényszék épületét, megismerhetik annak történetét. Emellett előadást hallhatnak a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről, annak területeiről, és válaszokat kaphatnak kérdéseikre. Fakultatív programként a csoportok jogi activityjátékban és perszimuláción is részt vehetnek.

A közleményben azt is jelezték, hogy október 19-én a Gyulai Törvényszék Cégbírósága is megnyitja kapuit a látogatók előtt, akik jogismereti előadásokon is részt vehetnek majd.

Az események zavartalan lebonyolítása érdekében azt kérik, az érdeklődők előzetesen jelezzék a bíróságoknak a részvételi szándékukat.

Az igazságszolgáltatás európai napját 2003 óta ünneplik október 25-én azzal a céllal, hogy közelebb hozza a polgárokat az igazságszolgáltatáshoz. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)