Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Március a Gyulai Várszínházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. S. • KULTÚRA • 2016. március 02. 18:00
Március a Gyulai Várszínházban
A tavaszi programok sorát a Roger Waters: A fal című film nyitja meg
____Eredeti-roger-waters_the_wall_alfahir.hu.jpg

Részlet Roger Waters: A fal című filmből 

Forrás: alfahir.hu

Március 3-án a Filmklub keretében egy látványos koncertfilmet vetítenek, amely 2015-ben készült és Grammy-díjra volt jelölve. A legendás Pink Floyd együttes nagy sikerű albuma volt A fal, amely az együttes basszusgitárosának, Roger Watersnek a szerzeményeit tartalmazza. Az együttes azóta szétvált, és Roger Waters szólóban folytatja pályafutását. 2013–14-ben egy világ körüli koncertturnén mutatták be óriási díszletekben A falat Waters és zenésztársai előadásában. Budapesten is kétszer jártak ezzel a műsorral, előbb az Arénában, aztán a Népstadionban léptek fel. A világ körüli turné alapján készült a film. A hatalmas díszletekben előadott gigakoncertet most koncerthanggal nézhetik meg a Pink Floyd és a rockzene kedvelői a kamarateremben.

Március 8-án este fél hétkor egy jelentős művész geometrikus képeit tekinthetik meg egy kiállításmegnyitón. Joseph Kádár Párizsban és itthon élő magyar művész, aki a geometrikus festészet elismert mestere. Az alkotásaiból válogatták azokat a képeket, amelyek most Gyulán is láthatók lesznek március hónapban. Az 1936-ban született alkotó 1961-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. 1969-ben Párizsba költözött. Főleg geometrikus, konstruktivista képeket fest, de sok más irányzatban is alkotott, foglalkozott a fotóval és a kollázzsal is. Sokoldalú munkásságát elismerték Párizsban és Budapesten is. Művei a világ jó néhány modern gyűjteményének megbecsült darabjai.

Március 8-án este ismét vendégük lesz a világhírű Kelemen-kvartett, melynek tagjai januári koncertjük folytatásaként látogatnak Gyulára. Most Bach, Beethoven és Debussy művei hangzanak el a vonósnégyes tolmácsolásában. Virtuóz előadásmódjuk, muzikalitásuk, közvetlenségük mindig kiváltják a közönség elismerését. A világ legjelentősebb hangversenytermeiben koncerteznek rendszeresen, ahol a hallgatóság és a kritikusok is ovációval fogadják játékukat. Kelemen Barnabás hegedű-, Kokas Katalin hegedű-, Homoki Gábor viola-, Fenyő László csellójátéka bizonyára feledhetetlen élményt jelent ismét a gyulai zeneszerető közönségnek.

Március 22-én zenés színházi est lesz a kamarateremben. A SZERET…lek című produkció a szerelmet veszi górcső alá. Különböző kis élettörténetek elevenednek meg egy zenés kávéház vendégeinek előadásában. A darabban a férfi és nő kapcsolatát járják körbe remek színészek tolmácsolásában. A zene és a tánc kiemelt szerepet kap a darabban, ahol megelevenedik a kávéházak hangulata, feltűnnek jellegzetes vendégei. A történetek igazak, Pelsőczy Réka rendező saját gyűjtésű dokumentumokból dolgozott. Sok interjút készített a darab megszületése előtt, amelyben mindenki elmondta saját szerelmének történetét a lángolástól a beteljesülésen át a csalódásig, avagy a szakításig. A revüszerűen előadott produkcióban Barabás Richárd, Bercsényi Péter, Gáspár Anna, Herczeg Tamás, Király Béla, Kiss Diána Magdolna, Szabó Márta, Szamosi Zsófia, Szilágyi Katalin, Takács Katalin, Terhes Sándor kelti életre hatásosan a különböző szerelmi kapcsolatokat. A magas művészi színvonalú előadást nagyon lehet szeretni.

Március 30-án különleges koncerttel zárul az őszi-téli-tavaszi komolyzenei hangversenysorozat a kamarateremben. Magyarország külföldön legismertebb és legtöbbet koncertező, Liszt Ferenc-díjas zongoraművésze, Várjon Dénes ad hangversenyt ezen az estén Gyulán. Tökéletes technikája, mély zeneisége, sokoldalú érdeklődése révén a nemzetközi zenei élet egyik legizgalmasabb és legismertebb résztvevője. 1991-ben diplomázott a Zeneakadémián. Abban az évben megnyerte az egyik legkomolyabb nemzetközi zongoraversenyt Zürichben, az Anda-versenyt. A siker után a világ legjelentősebb hangversenytermeitől kapott meghívást Salzburgtól Londonig, New Yorktól Tokióig. Azóta is töretlen a külföldi pályafutása, rendszeresen lép fel a világ különböző pontjain. Itthon ritkán ad hangversenyt, ezért is különleges alkalom a mostani gyulai fellépése. Jelenleg a Zeneakadémia tanára. CD-it itthon és külföldön mindig elismeréssel fogadta a kritika és a közönség. Nemrég jelent meg tőle Beethoven összes zongoraversenyének felvétele a Hungarotonnál. Várjon Dénes a napokban tért haza a rendkívül sikeres észak-amerikai hangversenykörútjáról, amelyről nagyon elismerően írtak a legnagyobb amerikai lapok. Gyulán Beethoven és Bartók Béla zongoraműveit szólaltatja meg.

Április 1-jén rockkoncerttel fejeződik be a 2015/16-os kamaratermi szezon. Megalakulásának a huszadik évfordulóját ünnepli a kiváló magyar zenekar, a Cry Free, akik a legendás Deep Purple együttes számait játsszák, nem is akárhogyan. A tribute bandet többször kérte fel John Lord, a Deep Purple egykori legendás billentyűse, hogy kísérjék őt európai turnéin. Aki szereti a Deep Purple lendületes, igényes zenéjét, nem fog csalódni, ha meghallgatja a Cry Free lehengerlő koncertjét.               

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)