Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Heti premier a Center moziban a Zootropolis – Állati nagy balhé

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. március 02. 17:00
Heti premier a Center moziban a Zootropolis – Állati nagy balhé
Március 3. és március 9. között a következő filmeket vetítik a Csaba Centerben
Heti premier a Center moziban a Zootropolis – Állati nagy balhé című szinkronizált amerikai animációs film. Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.
____Eredeti-Zootropolis___Allati_nagy_balhe.jpg

Részlet a Filmből

Forrás:youtube.com

 

Március 5–6-án 11.00-kor Agymanók (szinkronizált amerikai animációs) 3D! 1 Oscar-díj! A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindannyiunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik - ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley elsőszámú és legfontosasbb érzelme megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában.

15.00, 20.45-kor Egyiptom istenei (szinkronizált amerikai kaland) 3D! Istenek, szörnyek, varázslat és téboly uralja a Nílus völgyének palotáit az ókori mitológia ihlette Egyiptom istenei című szuperprodukcióban. Széth (Gerard Butler), a sivatag könyörtelen istene, aki magához ragadja Egyiptom trónját, az egykor békés és virágzó birodalmat káoszba és pusztulásba taszítja. Lázadó halandók egy csapata Bekkel (Brenton Thwaites), a szerelmes ifjú tolvajjal az élen szövetkezik Hórusszal (Nikolaj Coster-Waldau), hogy megállítsák a kegyetlen nagyurat. A Széth és csatlósai ellen vívott háborúban megjárják a mennyet és a poklot is, ahol isteneknek és halandóknak egyaránt tanúbizonyságot kell tenniük bátorságukról és állhatatosságukról, hogy felül tudjanak kerekedni a végső ütközetben.

19.30, 21.00-kor, valamint március 5-6-án 11.00-kor Agyas és agyatlan (szinkronizált amerikai vígjáték) PREMIER! Semmi kétség: a világ legjobb titkos ügynökeit a britek szállítják. Ott teremnek azok az elegáns, bátor és kiismerhetetlen férfiak, akik hanyag eleganciával és nyugodt mosollyal szállnak szembe a veszéllyel, és megküzdenek a világuralomra törő őrült ellenséggel. De néha menekülniük kell. A cég egyik emberének (Mark Strong) egy bevetés során ráterelődött gyanú miatt ezúttal is le kell lépnie kollégái elől. Átmenetileg kénytelen réglátott, sörissza, szabadideje nagy részét futballhuliganizmussal töltő testvérénél (Sacha Baron Cohen) meghúzni magát, és ezek után már nem tud elszakadni tőle: muszáj együtt bujkálniuk. És erre a kínzásra, még a szuperkém sincs felkészülve...

14.30, 16.30, 17.30, 18.30-kor és szombat, vasárnap 10.45-kor Zootropolis – Állati nagy balhé (szinkronizált amerikai animáció) 3D! VILÁGPREMIER! Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.

14.45, 18.45-kor Minden út Rómába vezet (szinkronizált amerikai romantikus vígjáték) PREMIER! Sarah Jessica Parker Toszkánában keresi a boldogságot A Szex és New York sztárjának nagy visszatérése Valentin naptól a magyar mozikban is Olykor az első szerelem megérdemel egy második esélyt.

20.30-kor Deadpool (szinkronizált amerikai akció). A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson (Ryan Reynolds) a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri. De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni. A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar állni azon az emberen, aki egykor majdnem tönkretette őt.

16.45-kor Ave, Cézár! (szinkronizált amerikai-angol vígjáték). Joel és Ethan Coen új vígjátéka Hollywood aranykorába repít minket, és egy nagy stúdió problémamegoldójának egy napját követi nyomon, amikor számos probléma vár megoldásra.

21.00-kor Egy háború (dán háborús dráma) PREMIER! ART! 1 Oscar-díj jelölés! Egy dán katonai különítmény tagjai otthonuktól távol, Afganisztánban teljesítenek szolgálatot, ahol a helyi civileket védik a szélsőséges radikálisokkal szemben. Egy rutinküldetés közben a század komoly harcokba keveredik. Hogy embereit megmentse, századparancsnokuk olyan döntést hoz, amelynek rendkívüli következményeit neki kell elviselni - valamint otthon maradt családjának. Felesége és három gyermeke pedig türelmetlenül várja haza a férfit.

19.00-kor, illetve szombat és vasárnap 10.30-kor Saul fia (magyar dráma) ART! 1 Oscar-díj! A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a "titkok őrzőit", néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.

15.15-kor Hogyan legyünk szinglik? (szinkronizált am. romantikus vígjáték). Van, aki profi mód műveli a szingliséget, van, aki rossz ebben a műfajban... és van Alice. Meg Robin. Meg Tom, David és a többiek. New York tele van magányos szívvel és testtel, olyanokkal, akik kiválóan érzik magukat a bőrükben és olyanokkal, akik rettentően; és egyáltalán nem akarják mindannyian ugyanazt. Van, akinek életre szóló szerelem kéne, van, akinek csak egy vad éjjel, vagy még annál is kevesebb. A film a randik, a viszonyok, csalások és nagy szeretkezések világában vezet el, hősei mind páratlan emberek, akik a párjukat keresik - a városban, amelyik sosem alszik.

17.15-kor Félvilág (magyar dráma) ART! Ki ölte meg Mágnás Elzát és miért? Az I. világháború előtt hónapokig ez a kérdés tartotta lázban Budapestet, és foglalkoztatja száz év elteltével is a közvéleményt. Erről a rejtélyről lebbenti fel a fátylat a Félvilág, amely Mágnás Elza (KovácsPatrícia) utolsó napjait dolgozza fel. A félvilági életet élő kurtizán és bigott komornája, Rózsi (Gryllus Dorka), valamint a fiatal és naiv cselédlány, Kató (Döbrösi Laura) között szövődő bizarr, szenvedélyes viszonyokat és sikamlós hatalmi játszmákat bonyolítják tovább az Elza körül felbukkanó férfiak (Kulka János és Sándor Péter), egészen a sokkoló végkifejletig.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM