Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Áprilisban egyesül a gyulai és a békéscsabai kórház

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. február 26. 19:30
Áprilisban egyesül a gyulai és a békéscsabai kórház
Az egészségügyi intézmény vezetőjévé dr. Becsei Lászlót nevezik ki
Békés Megyei Központi Kórház néven olvad össze április 1-jén a gyulai székhelyű Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai Réthy Pál Kórház – jelentette be dr. Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi ellátásért felelős helyettes államtitkára február 26-án Gyulán. A két intézmény egyesülésével az ország negyedik legnagyobb kórháza jön létre.
____Eredeti-korhazosszevon_sajt_2.jpg

Sajtótájékoztató a gyulai kórházban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Dr. Mészáros János közölte: az új intézmény megbízott főigazgatójává a békéscsabai kórház vezetőjét, dr. Becsei Lászlót nevezik ki. Kiemelte továbbá, hogy az új intézmény mintegy kétezer ággyal és háromezer dolgozóval rendelkezik majd, valamint háromszázezer ember ellátásáért lesz felelős.

Képünkön (balról jobbra): dr. Becsei László, a békéscsabai és dr. Kövesdi József, a gyulai kórház megbízott főigazgatója

A helyettes államtitkár komoly lehetőségnek nevezte az integrációt, mint fogalmazott, az egészségügyi intézmények egyesülése mind gazdaságilag, mind szakmailag magasabb szintű munkavégzést tesz lehetővé, ami a lakosság gyógyulását és egészségben való megtartását szolgálja.

Emlékeztetett rá, hogy az összevonást előkészítő munka már 2010 előtt megkezdődött, 2013-ban pedig a funkcionális integráció is megindulhatott a két intézmény közös, több milliárd forintos értékű pályázata révén. A beruházás lehetővé tette a képalkotó diagnosztika közös fejlesztését és az informatikai rendszer összeköttetését – tette hozzá.

Újságírói kérdésre azt is elmondta: az egészségügyi konszolidációt követően a felénél kevesebbre csökkent a magyar kórházak tartozása, jelenleg havi szinten 2,5-3,5 milliárd forintra tehető az adósságállományuk.

Dr. Becsei László hangsúlyozta: a betegellátás az április 1-jei jogi integráció után a megszokott módon folyik tovább, mindkét kórházban a jelenlegi beutalási rend szerint fogadják a betegeket a szakrendeléseken és az osztályokon. Az új intézmény a két kórház valamennyi dolgozóját átveszi, így az egészségügyi ágazatban globálisan jelentkező humánerőforrás-hiány a társégben mérsékelt szinten tartható.

Dr. Becsei László arról is beszélt, hogy az egyesülést követően „legálissá válik” a szabad orvosválasztás, melynek lehetőségével eddig is szívesen éltek a betegek. Kiemelte továbbá, hogy az integrációval az ország negyedig legnagyobb egészségügyi intézménye jön létre, a gyulai kórház megerősíti térségi pozícióját, a békéscsabai kórház pedig megyei szintűvé válik. Mint kifejtette, a lépés hosszú távon gazdasági stabilitást biztosíthat.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere lapunknak úgy fogalmazott: abban bízik, hogy az integrációval a betegellátás minősége és biztonsága is javulni fog. Mint kifejtette, megnyugtató számára, hogy valamennyi dolgozó munkahelye megmarad, és a jövőben a bérezésben sem várható kedvezőtlen változás. A városvezető hangsúlyozta: az új intézmény és annak vezetője is számíthat az önkormányzat együttműködésére. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)