Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán is adományokat oszt a Jobbik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. december 16. 18:00
Gyulán is adományokat oszt a Jobbik
A párt százötven kilónyi szaloncukrot juttat el a rászorulóknak Békés megye 3. számú választókerületében
A Jobbik százötven kilónyi szaloncukrot juttat el a rászoruló gyerekeknek Békés megye 3. számú választókerületében – közölte december 16-ai sajtótájékoztatóján Csengeri Lajos, a gyulai alapszervezet elnöke.
____Eredeti-jobbik_sajtaj_adomany_2015.jpg

képünkön (balról jobbra): Csengeri Lajos és Vágási Pál

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Csengeri Lajos elmondta: az oktatási, nevelési intézményekhez közvetlenül nem tudták eljuttatni adományaikat, ezért egy magánszemélyt kértek meg arra, hogy ossza szét a rászoruló gyerekeknek szánt édesség egy részét. Az adomány másik részét a párt ifjúsági tagozata osztja majd szét az érintett településeken felállított standokon – tette hozzá. Az alapszervezet elnöke arra is kitért, hogy magánszemélyként alapítványt hozna létre annak érdekében, hogy a jövőben közvetlenül is támogatni tudja az iskolákat, óvodákat.  

Vágási Pál, a választókerület elnöke – utalva az Orbán Viktor kormányfő és Vona Gábor Jobbik-elnök közötti keddi vitára – arról beszélt, hogy a Jobbik a korrupció és a politikusbűnözés visszaszorítása érdekében két vizsgálóbizottságot hozna létre: az egyik a Jobbik feltételezett orosz kapcsolatait, támogatását, a másik a Fideszhez kötődő emberek gazdagodását vizsgálná.

A választókerület elnöke pártja nevében visszautasította a miniszterelnök azon vádjait, amelyek szerint a Jobbik bűnözők által támogatott párt, és tele van bűnözőkkel. Vágási Pál hozzáfűzte: korábban a Jobbiknak köszönhetően szűnt meg a politikusi álláshalmozás. A párt emellett azt követeli, hogy töröljék el a politikusok mentelmi jogát, illetve hogy visszahívhatók legyenek a képviselők.

– Azt is el szeretnénk érni, hogy a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények ne évülhessenek el, illetve hogy a volt kommunista vezetők elszámoltatása valóban elszámoltatás legyen – fogalmazott Vágási Pál, hozzátéve, hogy a Jobbik kötelezővé tenné az országgyűlési képviselők vagyonosodási vizsgálatát, valamint dupla büntetést róna ki a politikai bűnözőkre, és teljes vagyonelkobzással sújtaná őket.   

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)