Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fertőtlenítőszert ivott egy férfi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. december 15. 10:00
Fertőtlenítőszert ivott egy férfi
A gyulai mentősök kórházba szállították megfigyelésre
Egy idős férfi az elmúlt héten véletlenül Flóraszeptet ivott, a mentősök kórházba szállították megfigyelésre – tudta meg lapunk Schneider Lászlótól, a gyulai mentőállomás vezetőjétől.
____Eredeti-mentoallomas02_osz.JPG

a gyulai mentőállomás 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Schneider László azt is elmondta, a napokban leginkább mellkasi panaszok, vérnyomás-ingadozás, illetve szélütés miatt riasztották őket, és néhány időset esés következtében szerzett végtagsérüléssel kellett kórházba szállítaniuk.

A gyulai mentők szerdán egy 13 éves lányt szállítottak a baleseti sebészetre, a diák testnevelésórán sérült meg. Pénteken egy közlekedési balesethez kellett kivonulniuk a szakembereknek, egy Doboz és Sarkad között árokba csúszott autó utasát kellett ellátniuk. Aznap egy eleki lakost is beszállítottak a kórházba, a nő gyógyszerrel próbált meg véget vetni az életének. Ugyancsak pénteken hívták ki a mentősöket ahhoz a kétegyházi nőhöz, akinek visszeres vérzése volt a lábszárán. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)