A rendezvénynek a GYULAI CIVIL HÁZ ad otthont
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Folytatódik a szellemi hanyatlással élő betegeket segítő Memória Café programsorozat Gyulán. Az érdeklődőket december 14-én, hétfőn 17 órára várják az Esze Tamás utca 2. szám alatti Gyulai Civil Házba, ahol egy csésze kávé mellett megoszthatják egymással tapasztalataikat, véleményüket, javaslataikat.
A rendezvényen Dolozim Emese, a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának intézményvezetője köszönti a megjelenteket, majd a Kolibri zenekar ad műsort. A találkozón Mikóné Kiss Beáta, intézményvezető ápoló tart előadást A demencia és az inkontinencia címmel. A program után a közönség teheti fel kérdéseit, a beszélgetést Dolozim Emese moderálja.