Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Folytatódik a Memória Café programsorozat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2015. október 18. 18:00
Folytatódik a Memória Café programsorozat Gyulán
A demenciával élők gondozása címmel Dolozim Emese tart előadást
____Eredeti-civil_haz.JPG

a memória café helyszíne a gyulai civil ház az esze tamás utcában

Fotó: Gyulai Hírlap 

Folytatódik a Memória Café programsorozat Gyulán. Ezúttal október 19-én, hétfőn 17 órakor várják az érdeklődőket a Gyulai Civil Házba (Eszet Tamás utca 2.).

A találkozó lehetőség a szellemi hanyatlással élő betegeknek, családtagjaiknak és gondozóiknak arra, hogy megoszthassák tapasztalataikat, információt cseréljenek és kapcsolatokat építhessenek. A találkozó nyitott minden olyan érdeklődő számára, aki többet szeretne tudni az időskori szellemi hanyatlás korai felismeréséről, tüneteiről, a kezelési lehetőségekről – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Bagyinszki Zoltánné idősügyi szakértő, a Memória Café-sorozat szervezője.

A Memória Caféban megjelenteket dr. Egervári Ágnes, a Római Katolikus Egyház Szeretetszolgálat főigazgatója köszönti. Szegedi Attila gitármuzsikáját követően A demenciával élők gondozása címmel Dolozim Emese intézményvezető tart előadást. A fórum moderátora Bagyinszki Zoltánné lesz.

A programon való részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot a bagyi@mail.globonet.hu e-mail címen lehet jelezni. További információ a www.inda.info.hu honlapon található. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM