Istentisztelet keretében búcsúztak a magvető diákjai
Fotó: Csüllög Ferenc
A Magvető Református Általános Iskolából két osztály 36 tanulója ballagott el június 20-án. Osztályfőnökeik – Csillagné Szentgyörgyi Ágnes és Czirok Sándor – vezetésével még utoljára körbejárták az elmúlt nyolc év helyszíneit, majd a hagyomány szerint megkoszorúzták az oktatási intézmény kopjafáját.
A ballagók végül a református templomba tartottak, ahol ünnepi istentisztelet keretében vettek búcsút iskolájuktól, tanáraiktól. A tanévzárón a Gyulai Református Iskoláért Alapítvány nevében a kuratórium elnöke, Kósa Ferenc adta át a díjakat, majd Varga Ottó iskolaigazgató az iskola kiváló teljesítményt nyújtó diákjait részesítette könyvjutalomban.
Intézményi jó sportolói díjat kapott Halász Balázs (8. oszt.), Jakus Roland (8. oszt.) és Papp Daniella (8. oszt.), Magvető-díjat érdemelt ki Csillagné Szentgyörgyi Ágnes tanár, Jantyik Zsanett (8. oszt.) és Sárosi Boglárka (8. oszt.), a Jó tanuló – jó sportoló díjat Nagy Ede (8. oszt.) vehette át. Könyvutalvánnyal jutalmazták Révész Tamás és Futó Krisztián 8. osztályos tanulók munkáját. A Gyulai Református Iskoláért Alapítvány arany jubileumi díját dr. Borbélyné Bihari Krisztinának adományozta.