Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai származású Krasznahorkai László kapta idén a Nemzetközi Man Booker-díjat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2015. május 21. 14:50
A gyulai származású Krasznahorkai László kapta idén a Nemzetközi Man Booker-díjat
Az egyik legrangosabb irodalmi elismerést az író teljes munkássága nyomán ítélték oda
Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda kedd este a Nemzetközi Man Booker-díjat. A gyulai származású író a londoni Victoria és Albert Múzeumban tartott díjkiosztó gálán vehette át a rangos irodalmi elismerést.
____Eredeti-Krasznahorkai_Laszlo_mta.hu.jpg

Krasznahorkai László

Forrás: mta.hu 

Az idén hatodik alkalommal kiosztott, 60 ezer fonttal (24,7 millió forint) járó díjat olyan élő alkotó kaphatja meg, aki vagy angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetők angolul. Krasznahorkai Lászlót a zsűri tíz ország írói közül választotta ki.

A nemzetközi elismerést az író teljes munkássága nyomán ítélték oda. A díj átadásakor Marina Warner, a zsűri elnöke rendkívüli intenzitású és hangskálájú, látomásos íróként jellemezte Krasznahorkai Lászlót, míg három könyvét, az Ellenállás melankóliáját, a Sátántangót és a Seiobo járt odalent címűt mély képzeletre és bonyolult szenvedélyekre épülő nagyszerű munkáknak nevezte.

Krasznahorkai László alap- és középfokú iskoláit Gyulán végezte. Első írása, a Tebenned hittem a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben. Műveit az egész világon elismeréssel fogadták a kritikusok. Németországban Az ellenállás melankóliája című regényéért 1993-ban megkapta az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preis-t. A legrangosabb magyar állami elismerésnek számító Kossuth-díjat 2004-ben vehette át.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)