Osztatlan sikert aratott a zenetanárok változatos gyulai hangversenye
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az április szeszélyességéhez méltón volt hangulataiban változatos a Gyulai Tavaszi Fesztivál zárórendezvénye, a Tavaszi hangok címet viselő komolyzenei koncert, amelyet a Gyulai Alapfokú Művészeti Iskola tanárai adtak április 17-én a gyulai városháza dísztermében.
A péntek esti hangverseny számos zenei korszakon, földrajzi és hangulati gazdagságon ívelve át juttatta el hallgatóihoz Mozart, Csajkovszkij, Rossini, Paganini, Händel, Théo Charlier, Villa-Lobos és F. Poulenc egy-egy művét, méghozzá nem is akármilyen közvetítők által, hisz a műsorban fellépők nem csak értik és tudják, hanem maguk is tanítják a muzsikát.
Mindig különös élmény, amikor zenét tanító mesterek tisztelegnek zeneszerző mesterek előtt. Alázattal, mégis saját személyiségük szűrőjén át, akarva-akaratlanul a maguk gondolatait, érzelmeiket is tolmácsolva, tökéletes technikai tudással.
Így aztán a lelkes koncertjáró közönség hol lélegzetvisszafojtva, hol heves szívdobogással kalandozhatott időben és térben, hallgathatott meg megannyi történet, és élhetett át megannyi élményt a zene nyelvén elmesélve.
Elsőként Varga Zsolt nyűgözte le a nagyérdeműt
Elsőként Varga Zsolt, a Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Szakközépiskola zenetanára nyűgözte le a nagyérdeműt átszellemült játékával, többujjas pengetési technikájával, amit olykor beakasztott húrokkal, egykezes játékkal, vagy épp hanyag eleganciájú négyujjas pöccintésekkel tarkított. A gitárművész az este folyamán kétszer is ült a díszterem csodálatos, nagy, nehéz csillárja alatt, és úgy játszott, hogy a lírai dallamok hallatán érezni lehetett a brazil forróság remegő levegőjét.
- Én olyan társtalanul élek, még soha senki meg nem értett – ezt már Czeglédi Katalin énekelte a romantika korából. A magányosság, elvágyódás, reménytelenség Csajkovszkij Anyegin művének Tatjana leveléből volt érzékelhető.
Kepenyes Pál klarinétjátéka már Rossini ötletekkel teli variációit villantotta fel, míg az est utolsó fellépőjeként szintén klarinétot megszólaltató Bogdán Gábor F. Poulenc: Szonáta II. és III. tételét játszotta a közönségnek.
A fúvós hangszerekben bővelkedő koncerten Mozart három kürtre írt darabja közül az utolsót, a befejezetlenül maradt F-dúr koncertet Puskás Sándor adta elő.
Az elképesztően bravúros játéktechnikájának köszönhetően gyakran az ördög hegedűseként is emlegetett N. Paganini virtuozitásával kortársai nem is nagyon tudtak mit kezdeni. Cantabile című hegedűdarabját Bakné Kocsis Beáta interpretálta.
A gyakran férfias, kemény zenét szerzőnek tartott G. F. Händel részletesen kidolgozott e-moll szonátáját fuvolán Kaczkó Gabriella adta elő. Noha Händel művei csakugyan mentesek az üresjáratoktól, a koncert során igazán dinamikus hatást Theo Charlier Solo de Concurs trombitaműve Czirok Mihály előadásában – a zongorán kísérő Czirokné Bischof Ildikó összjátékában – gyakorolt.
A produkciókat zongorán felváltva Czirokné Bischof Ildikó és Gál Csaba, de érzékletes, finom játékával leggyakrabban Fekete Katalin kísérte.
Szerzői és előadói vallomások, olykor éles hangulatváltások, a közönség pedig szépen haladt együtt a zenével. Hol szívbemarkolón, hol szenvedélyesen, az érzelmi skála valamennyi pontját érintve, szeszélyesen, tavaszi ébredést követelőn. A koncertteremben éppúgy, mint a falakon kívül, áprilisi tavaszhoz illőn. De mint ahogy a jó időre is kiéheztünk már, úgy a zenetanárok koncertje is nagyon üdítőleg hatott, a teltházas koncertterem közönsége előtt legalábbis mindenképp osztatlan sikert aratott.
