Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A PowerBeat immár zenekar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2018. március 26. 14:35
A PowerBeat immár zenekar
A zeneiskola ütőegyüttese telt ház előtt játszott a gyulai városháza dísztermében

Ugyan a kikelet még nem érkezett el március 23-án Gyulára, a város zenei palettájának egy friss és üde színfoltja melegséget hozott a városháza színültig megtelt dísztermébe. A Tavaszi Fesztivál keretében egy városi, sőt, regionális szinten is kuriózumnak számító csapat, a PowerBeat ütőegyüttes adott sikeres koncertet.

A PowerBeat a gyulai városháza dísztermében 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola ütőtanszakának aranyos zeneiskolás koncertjeit immáron megtarthatják jó emlékezetükben a családtagok, a PowerBeat ugyanis igazi zenekarrá nőtte ki magát, amely színvonalas 70 perces zenei hangversennyel szolgált a hallgatóságnak.

Számos membranofon és idiofon instrumentum – többek között vibrafonok, marimbák, shakerek, esőbotok, triangulumok, dobok, cintányérok – együtt fejtették ki együttes vérpezsdítő hatásukat, és indították el az adrenalin termelését. A hangszereket Beleznai Dávid, Bodorló Péter, Csorba Attila, Fábián Roland, Gombos András, Gyarmathy Zsolt, Janbroers Sergio, Juhász Gábor Tamás, Nagy Dávid, Nyíri Fanni, Pápai Patrik, Szikes Sára, Uhrin Béla, Wéber Csanád és Wéber Zsanna szólaltatta meg. Az előadáson közreműködött Gyalogné Veres Katalin, Futaki Katalin és Kovács Máté (hegedű), valamint Czirokné Bischof Ildikó (zongora). A számos talentumból álló ensemble banda példás összjátékához elengedhetetlen a precíz hangszerelés és a zenészek fegyelmezett, pontos játéka. A koncerten mindenki megbizonyosodhatott róla: Fábián István, az együttes művészeti vezetője jó munkát végzett, a zeneiskolás gyerekekből több esztendő kemény munkájával egy profi ütőegyüttest faragott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az előadás sokszínű repertoárjában mindenki megtalálhatta a szívéhez közelebb álló dallamokat. A népszerű klasszikusabb darabokon (mint Mozart Török indulója vagy Vittorio Monti Csárdása), népdalocskák átdolgozásán (mint a Tavaszi szél vagy a Gerencséri utca), Debussy impresszionista zenéjén túl elhangzottak a legkülönbözőbb kortárs szerzők (Duke Ellington, Patrick Glenn Harper, Stephen Tillapaugh, Carlos Santana) tételei, valamint saját szerzemények is (Uhrin Béla: Ébredés).

A gyulai ütőegyüttes koncertjein többé nem kell a családtagoknak lélegzetvisszafojtva izgulnia csemetéik esetleges tévesztései miatt. Láthattuk, hallhattuk: a gyerkőcök felcseperedtek, és a PowerBeat immár zenekarrá avanzsálódott, amelyet csupán néhány próba választ el a világ bármelyik színpadától.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)