Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fókuszban a bíróság címmel vándorkiállítás nyílt a Gyulai Törvényszéken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2015. április 10. 13:30
Fókuszban a bíróság címmel vándorkiállítás nyílt a Gyulai Törvényszéken
A fotókiállítást április 14. napjáig lehet megtekinteni a Gyulai Törvényszék Béke sugárúton lévő épületének aulájában
____Eredeti-P1020878.JPG

Fókuszban a bíróság címmel vándorkiállítás nyílt a Gyulai Törvényszéken

Fotó: Gyulai Hírlap

A Gyulai Törvényszék épületében vándorkiállítás nyílt, melynek megrendezésére az Országos Bírósági Hivatal Elnöke kezdeményezett „Fókuszban a bíróság” című fotópályázat adott alkalmat – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot dr. Bagdi Árpád Gyula sajtószóvivő.

A pályázat célja, hogy a magyarországi bírósági épületeket kreatívan, újszerű látásmóddal mutassák be az alkotók. Fotóval és képszerkesztő programmal módosított képpel egyaránt lehetett nevezni. Az amatőr fotográfusok négyféle kategóriában készíthettek képet, így például Bírósági épületbelsők, termek vagy Életkép a bíróságon témakörökben.

A Gyulai Törvényszék épületében megtekinthető művek között szerepel a pályázaton győztes alkotások egy része, továbbá kiállításra kerültek a pályázatra beküldött helyi vonatkozású fényképek is. Ez utóbbiakat Kolozsi Ferenc, a Gyulai Törvényszék Informatikai Osztályának vezetője készítette a törvényszék épületének belső teréről, díszterméről, illetve a lépcsőház mennyezetét díszítő Veres Gusztáv festőművész nevéhez köthető, Bölcs Salamon ítéletét ábrázoló alkotásról. A kiállításon láthatóak korabeli képek és leírások is az egyes békés megyei helyi bíróságok épületeiről.

A fotókiállítást április 14. napjáig lehet megtekinteni a Gyulai Törvényszék Béke sugárúton lévő épületének aulájában. A kiállítás nem csupán a bíróságra hivatalos ügyben érkező ügyfelek, hanem valamennyi érdeklődő állampolgár számára nyitva áll.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)