képünk illusztráció
Forrás: voxmarisclub.com
A Tölgyfa étteremben március 27-én és 28-án harmadik alkalommal rendezték meg a Fuszek Biliárd Emlékversenyt. A verseny első napján a szenior versenyzők mérték össze erejüket, másnap pedig nyílt versenyben zajlott a küzdelem. A szeniorok 16 fővel vágtak neki a versenynek. Az első helyezést Hajdu János érte el, a második helyezett Gulácsi Mihály lett, Nyíri István a harmadik, Farkas Sándor pedig a negyedik helyezést nyerte el.
A nyílt verseny 40 fő részvételével indult, a végső győzelmet nagy csatában Kónya György nyerte meg Gyepes Norbert előtt, a harmadik helyen, megismételve ezzel a tavalyi helyezését Csonka István végzett, a negyedik helyet pedig Ungor István szerezte meg. A helyezettek Gyula Város Önkormányzata felajánlásának köszönhetően értékes kupát, az első helyezettek pedig Póka György festőművész jóvoltából tűzzománc képet is nyertek.
A rendezők ezúton mondanak köszönetet a támogatásért Gyula Város Önkormányzatának, a Tölgyfa étterem vezetőjének, ifj. Megyebíró Jánosnak és az étterem személyzetének, valamint Molnár Sándornak, Novák Zoltán cukrászmesternek, Nyíri Istvánnak, Pápa Lajosnak, Steigervald Józsefnek, dr. Varga Richárdnak és Fuszek minden barátjának, aki segítette a verseny előkészítését és lebonyolítását.























