Dani Zoltán, a Japánkert Magyarország Egyesület elnöke a Kouki-ryu Kyoto Niwatsune kertiskola tanítványaként több évig tanulta Kyotóban a tradicionális japán kertkultúrát. Ennek köszönhetően a magyar kertészmérnök a közelmúltban Szentendrén létrehozott egy kéthektáros japánkertet, amely idén nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, valamint egy japán kertiskolát, amely rendbe hozta, és fenntartja a Fővárosi Állat- és Növénykert japánkertjét, hagyományos japánkertet épít a Szegedi Egyetemen, valamint több köz- és magánkertben is.
Dani Zoltán saját fotóival illusztrált előadásában Kyotóba, egy négy generáció óta működő kertiskolának hétköznapjaiba látogathatott el hallgatósága. Láthattuk munkájukat, és képzeletben kinézhettünk egy teaházból, hogy megszemléljük az egész évben élvezhető háromdimenziós alkotásokat: a paradicsomi kerteket.
A japánkertek fővárosában jártunk, ahol Dani Zoltán művészi szintű kertészkedést és – saját bevallása szerint – emberséget tanult mestereitől és társaitól. Mindezt kőkemény munkával érte el, hiszen napi 16 órai tevékenysége igen aprólékos, részletes és fáradságos munkából állt, panasz és zokszó nélkül. Európai fülnek idegen és elképesztő volt hallani, hogy napokig egyetlen parányi seprűvel, folyamatos guggolásban tisztították a fövenyt, máskor meg leszedték egy fa leveleit, mielőtt azok lehullhattak volna.
Fizikai viszontagságai azonban lelki megtisztulással jártak, hiszen a japán kertészetet nem véletlenül mondják Zen-művészetnek: az esztétikus harmóniát és szigorú, mértani arányrendszert követő kertek fenntartásának ismétlődő, monoton mozdulatai egy Zen buddhista meditációval érnek fel, amelyet Dani Zoltán „az időtlenség pillanataként” határozott meg.
Az est második részében a kínai/japán művészi kis fák világába vitte el hallgatóit Katona Ervin, aki az egyik legszakavatottabb hazai mestere a témának. Katona Ervin a több mint harminc éves Egyetemi Bonsai Klub és a Magyar Bonsai Szövetség elnöke, valamint a magyar Nemzeti Bonsai Gyűjtemény szakmai főkurátora, akinek vezetésével a magyar bonszájkertészek már európai szinten is képviseltetik magukat. Olyannyira, hogy jövőre Székesfehérvárott rendezik meg az Európai Bonsai Szövetség kongresszusát.
Télen sajnos nem lehet szállítani a pihenőidejüket töltő törpe fákat, úgyhogy be kellett érnünk a japán kertművészet remekeinek kivetítésével. Katona Ervin először a bonszájok történelmét foglalta össze dióhéjban. A bonszáj, vagy kínaiul a pencsing kultúráját mintegy kétezer éve kínai buddhista szerzetesek terjesztették el Japánban. Elsődleges céljuk egy tájrészlet kialakítása volt kicsiben, és az idős fákat tisztelő távol-keleti kultúra szívesen vitte lakásba a szentjeit.
Katona Ervin hangsúlyozta, bonszájozáshoz nem elég, hogy beleteszünk egy tálba egy fácskát. A művészet és kertészet eme találkozásának lényege, hogy egy idős fa habitusát, formáját tükrözze az alkotás. Bonszájhoz többféleképpen juthatunk: vásárolhatunk egyedeket néhány ezer forintért, vagy akár mesteri módon elkészített, évszázados korú alkotásokat milliókért is. Vagy nevelhetünk magunk is: természetből begyűjtött kültéri fákból, vagy trópusi szobanövényekből is. Persze számos kritériuma van, hogy egy-egy növényből bonszáj lehessen.
Katona Ervin ától cettig bemutatta leendő bonszájunk iskoláztatását és elkészítését, az edénytől és a megfelelő ültetőközegtől kezdve, a gyökérmetszésen illetve a drótozáson keresztül, a locsolásig és az arányokat kialakító metszésstílusokig. Szóba került a fák méretek, különböző formák és törzsszámok szerinti osztályozása, és végül láthattunk tökéletes iskolapéldáit is az elhangzott elméleteknek.
A két előadás témája nemcsak a kertkultúra és annak földrajzi eredete miatt rokon. Mindkettő műfaj gondosságot, harmóniát ismerő és természetközeli, filozofikus látásmódot igényel, hiszen ez az egyetlen művészeti ág, amelyben az alkotás folyamatos, soha nem ér véget. Éppen ezért egész életet követel. Vagy még annál is többet.
