Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elkészültek a Márton-napi lampionok a gyulai Németvárosi Óvodában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • KULTÚRA • 2014. november 05. 11:00 • Frissítve: 2014. november 07. 14:30
Elkészültek a Márton-napi lampionok a gyulai Németvárosi Óvodában
Az ünnepi készülődés során szülők és gyermekek együtt készítették el színes lámpásaikat
Elkészültek a lampionok a Németvárosi Óvodában. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

Tündérek, királylányok, dínók, pókok, szívek és csillagok kerültek fel november 4-én azokra a lampionokra, amelyekkel a gyulai Németvárosi Óvoda csöppségei egy hét múlva, a Szent Márton-napi felvonuláson világítják majd be a Scherer Ferenc út egy szakaszát. Az ünnepi készülődéssel eltöltött délutánon a gyermekek szüleikkel együtt készítették el saját lámpásaikat, melyekre mindenki a maga kedvencét, kedves figuráját, esetleg saját vagy szüleivel közösen készített rajzait ragasztotta fel.

- Minden évben Márton-nap előtt, úgynevezett „Zuhert” tartunk, ahol a gyerekek szüleikkel együtt elkészítik saját kis lámpásukat, amihez az anyagot az óvoda szokta biztosítani. A gyerekek emellett elhozzák magukkal azokat a kis díszeket, matricákat, amiket a lámpásukra szeretnének ragasztani. Nagyon lényeges, hogy ilyenkor a szülő a gyerekével együtt készíti el a díszes lampionokat, ami egy óriási dolog, hiszen összehozza a családokat, így a szülők, ebben a rohanó világban, legalább egy rövid időre megállhatnak egy kicsit, és a gyermekeikkel együtt tölthetnek el egy vidám délutánt – foglalta össze a „Zuher” lényegét Fazekas Sándorné tagintézmény-vezető.

A színes lampionok elkészítése közepette a gyermekek Márton-napi dalokat hallgattak és énekeltek, hogy a munka közben valamelyest szüleik is megtanulhassák azokat és a kicsikkel együtt dalolhassák majd a november 11-ei felvonuláson. Fazekas Sándorné lapunknak elmondta, a Szent Márton-napi menetet és ünnepséget óvodájukban több hetes készülődés előzi meg, melynek ez a délután is részét képezte. A tagintézmény-vezető kiemelte, a gyermekek mindig izgatottan várják az ünnepi szorgoskodást. Szinte minden napra jut valami érdekes program, az pedig különösen nagy öröm számukra, hogy alkalomadtán „anyával és apával” együtt ügyeskedhetnek.

- Ebben az évben nagy segítséget kaptunk a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézettől, mivel Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes parancsnok jótékony céllal felajánlott nekünk 50 darab lampiont, melyeket a rabok készítették el jóvátétel gyanánt. Ezeket a lámpásokat az ünnepségre ellátogató vendégeinknek kínálhatjuk majd – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Fazekas Sándorné.

A tagintézmény-vezető elmondta, a Szent Márton-nap és az e köré csoportosuló programok a hagyományőrzésen túl pedagógiai értékkel is bírnak.

- Szeretnénk átadni a gyermekeknek azt az fogalmat, illetve érzést, hogy milyen az, amikor megosztunk valamit a másikkal, és a szeretetet közvetítjük felé. Erre ugyanis nagyon jó példa Szent Márton, aki a köpenyét megfelezte és megosztotta egy koldussal. Ezt mi itt az óvodában úgy próbáljuk szimbolizálni, és a gyerekek számára érthetővé tenni, hogy a pénteki nap folyamán Márton napi süteményt sütünk, amit a kicsik megfelezhetnek valakivel, aki kedves számukra – tette hozzá Fazekas Sándorné.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)