A gyulai újszülöttek világra jöttét ünnepli az az új akció, amelyet április elején indított útjára Gyula Város Önkormányzata, valamint a Gyulai Kreatív Varrónők Szociális Szövetkezete. Minden új jövevényt és szüleiket a körzet önkormányzati képviselője, valamint a szövetkezet munkatársa egyedi hímzésű babaruhával, virággal, illetve Póka György gyulai festőművész festményével ajándékozza meg.
Kőrösi-Tereszán Adriennt és csemetéjét, Kőrösi Emmát a szövetkezet képviseletében Hangyál Tímea, valamint Torma Béla önkormányzati képviselő köszöntötte törökzugi lakásukban. A körzet képviselője elmondta, az országban a gyermekszületés nem túl magas, úgyhogy minden egyes újszülött előnyére válhat hazánknak és városunknak is. Kétgyermekes családapa lévén nagyon szereti a gyerekeket, és külön örül annak, ha egy gyerkőc nem egykeként, hanem testvérével együtt nő fel, ami nem utolsósorban Magyarország népességnövekedéséhez is hozzájárul.
A Gyulai Hírlapnak a kismama elmondta, meglepetésként érte a város részéről a gratuláció. A kis Emma 3650 grammal született, és jó egészségnek örvend. Az egész család nagyon várta már a kis jövevényt, legfőképpen ötéves bátyja, aki már türelmetlenül várja, hogy kicsit idősebb legyen kistesója, és együtt játszhassanak.