
A kommunizmus áldozataira emlékeztünk ma Gyulán dr. Erdődi Lajosnak, a szegények ügyvédjének az emlékoszlopa előtt. Dr. Erdődi Lajos sorozatos koncepciós perek során védte az áldozatokat, a méltatlanul megvádoltakat akiket a kommunizmus szörnyű gépezete igyekezett minden eszközzel maga alá gyűrni. S éppen őt vádolták meg azzal az elvtársak, amely éppen őket jellemezte.
- Ilyenek voltak ők, s ilyenek az utódpárt jeles képviselői. Koholt vádak, csalások tömkelege, hazugságok reggel, délben meg este. Semmi nem változott az elmúlt 60 év alatt – hangsúlyozta szónoki beszédében Kónya István, a megyegyűlés alelnöke, aki megemlékezett a két ’56-os hősről, Mány Erzsébetről és Farkas Mihályról, akiket gyorsított eljárásban ítéltek halálra.
- A kommunizmus erkölcsileg, zúzta szét a társadalmat, Istenben és egymásba vetett hitében rengette meg az embereket, hiszen a legalapvetőbb emberi értéket kérdőjelezte meg: a hitet, a szeretetet, a megbocsátást azzal, hogy szétrombolta a kisebb és nagyobb közösségeket összetartó kapcsokat és fölébe helyezte a pártstruktúrát a maga pribékjeivel és csinovnyikjaival. Itt vidéken a kommunisták elvették az emberektől a nagy nehezen összekuporgatott földjüket, elhajtották a jószágaikat, lesöpörték a padlásukat, elvették a vagyonukat mondván, hogy ezután ez közös tulajdon. Az is lett. No, nem azoké, akik megdolgoztak érte, hanem az ő közös tulajdonuk. A rendszerváltás idején szét is osztották maguk között e gondolat alapján, s lettek az elvtársak gyárak, földek, vállalatok tulajdonosai. Ezért nehéz megnevezni a kommunizmus áldozatait, mert mindannyian azok vagyunk – hangzott el a Béke sugárúti megemlékezésen.
Kónya István a kommunizmus áldozatainak számát világ szinten 100 millió főre tette, s hangsúlyozta, hogy hazánkban a kommunizmus legnagyobb vétke az, hogy elvette tőlünk a történelmünket, a múltunkat és egy másikat rakott helyébe, egy kevésbé szerethetőt, amire kevésbé lehet büszke az ember. Mert aki büszke, az ellenáll, az felemeli a hangját. Ahogy tette azt Mány Erzsébet, Farkas Mihály, dr. Erdődi Lajos is, aki az utókortól emlékoszlopot kapott, míg a kommunistáktól GULAG-ot.






























