- Amikor emlékezünk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy az akkori Magyarország rövid időn belül másodszor nem tudta megvédeni polgárait. A debreceni ideiglenes kormány tehetetlennek bizonyult. Most már tudjuk, hogy csak erős, szilárd erkölcsi értékrendre épített, szuverén ország képes biztonságot adni polgárainak. Olyan ország, ahol a miniszter vállalja a polgárok megvédésével járó döntések felelősségét és kockázatát. Ez az egyik üzenete a szomorú történetnek. A másik pedig az, hogy emlékezzünk, hogy ne feledjék sem az unokák, sem a dédunokák mit jelent ez a két szó: Málenkij robot. Hisz az emlékezés adta tisztelet kijár mindazoknak, akik keresztülmentek ezen a szenvedésen, mi pedig az emlékezés által erősebbek leszünk – hangzott el dr. Kovács József országgyűlési képviselő visszaemlékezésében.
Özvegy Kempf Mártonné Szeip Rozina is az elhurcoltak között volt, s négy évet töltött távol hazájától. Az emlékek nem halványulnak, de az elszenvedett borzalmak mellett már szép dolgok is szóba kerülnek.
- A munka nem volt nehéz, inkább a honvágytól, az éhségtől és a hidegtől szenvedtünk. Néha reménytelennek éreztük, hogy valaha hazajutunk. Az oroszok nem voltak gorombák, nem bántottak minket, bár aki meg akart szökni azt nagyon megverték. A lágertől három kilométerre dolgoztunk, éjszaka mentük haza a lányokkal, de nem kellett félnünk. Dolgoztam bányában, azután káposztát és krumplit raktunk. Egyszer a bányában elszakadt a lift kötele és 24 órát töltöttünk lent. De a Jóisten velünk volt és hazasegített – emlékezett vissza Rozina néni.
A német klubban vendégül látott áldozatokat és hozzátartozóikat dr. Görgényi Ernő polgármester és Gajda Róbert országgyűlési képviselő köszöntötte.
A polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy amellett, hogy a megbocsátás a kereszténység egyik legfontosabb erénye, nagyon fontos különbséget tenni a megbocsátás és a felejtés között. Kötelességünk tisztelegni az áldozatok előtt, nem felejthetjük el őket, de ne felejtsük el a bűnösöket sem. Ha valaki az emberiesség ellen vét, nem menthető fel utólag semmilyen indokkal. Valami nem évül el, amire emlékeznünk kell, fájjon akármennyire is. Ha felmentést adnánk, az üzenet lenne a jelennek és a jövőnek egyaránt. Tanulnunk, emlékeznünk és beszélnünk kell egymással – figyelmeztetett a városvezető.
- Gyulán élt vagy élő német nemzetiségű embereket 1945. január 10-én jóvátételi munkára hurcolták el Szovjetunióba. Az ő életük és sorsuk valóban tragikus volt, hiszen elvették tőlük a fiatalságukat, álmaikat és elszakították őket családjuktól és szeretett országuktól. Az emberi gonoszság olyan foka mutatkozott meg ebben a cselekedetben, amire ésszerű magyarázatot nem lehet találni. Emberek életét tették tönkre, törték derékba, holott semmi bűnük nem volt. Származásuk alapján bélyegezték meg és mondták őket bűnösnek. Az én generációm a történteket fel sem tudja fogni, mélységében meg sem érti. Mondhatjuk azt is, hogy hála Istennek nincsen tapasztalatunk hasonló szörnyűségekről. De nem is törekedtek arra, hogy a történelemnek eme korszakát megismerhessük, sőt emlékezni sem lehetett. Ez nem volt helyes, ezen változtatni kellett. Ezt a közös felelősséget ismerte fel Német Nemzetiségi Önkormányzat, amely immár hagyományosan megszervezi a megemlékezéseket és lehetővé teszi, hogy kegyelettel adózzunk a távolban és azóta itthon elhunytak előtt és maradandó tiszteletünket kifejezzük a még élőknek. Fontos, hogy ezek az emlékek beleivódjanak a szerencsésebb generációba is azért, hogy ilyen embertelen dolog soha többé ne történhessen a világban. Legyünk hálásak a jó sorsunknak és hirdessük a keresztény tanítást, mások megbecsülését, szeressünk és tiszteljük felebarátainkat és kerüljük a bűnt – tisztelgett az áldozatok előtt Gajda Róbert.
