
Kilencedik alkalommal gyűjt országszerte adományokat a MikulásGyár a mélyszegénységben élő embereknek. A jótékonysági programhoz örömmel csatlakozott a gyulai Park Hotel is, amely immár hivatalos gyűjtőpontként várja az ajándékokat – tudta meg a Gyulai Hírlap Fodor Krisztina szállodaigazgatótól.
- A mélyszegénységben élő családok a meglepetésekről, finom falatokról sokszor csak ábrándozni tudnak. A karácsony az ajándékozás mellett számunkra az adományozásról is szól. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Park Hotel Gyula tartós élelmiszerrel támogatja a szegény sorsú családokat, valamint a MikulásGyár hivatalos gyűjtőpontjaként vállalja az adományok összegyűjtését. Fantasztikus lehetőség így segíteni valakin és örülnénk, ha kezdeményezésünkhöz - lehetőség szerint - minél több gyulai lakos csatlakozna – hívta fel a figyelmet a támogatás fontosságára Fodor Krisztina.
Dr. Görgényi Ernő polgármester tartósélelmiszerekből és édességekből álló ajándékcsomagot állított össze, majd személyesen vitte el a Park Hotelbe.
A MikulásGyár tisztító-és tisztálkodási szereket, játékokat, könyveket, ruhákat és édességeket vár adományként. Az adományokat nem szükséges becsomagolni. A Magyar Vöröskereszt a dobozok tartalmát csomagonként, rászorultsági alapon osztja szét.
