Húsz év után újra Gyulán, Erkel Ferenc szülővárosában rendezik meg a férfi egyéni országos sakkbajnokságot. Erkel Ferenc kora egyik legjobb magyar sakkozója volt, így nem véletlen, hogy a sakkbajnokságon résztvevő versenyzők a világhírű zeneszerző szülőházában húzták ki sorszámukat, és tudták meg, kivel kerülnek szemtől szembe a következő napokon. A kilenc nagymester és egy nemzetközi mester stílusosan számmal jelzett gyulai kolbászt húzott.
Mészáros Attila, a Magyar Sakkszövetség főtitkára köszöntötte a tíz sakkmestert, majd átadta a szót Fazekas György országos főbírónak, aki eligazítást tartott a férfi magyar bajnokság résztvevőinek. Minden forduló 15 órakor kezdődik a gyulai városháza kistermében. Kilenc fordulóban dől el, hogy ki az ország legjobb sakkozója. A verseny végén december 11-én, szerdán 20 órakor lesz az eredményhirdetés a gyulai városházán.
A Gyulai Hírlapnak Mészáros Attila elmondta, már holnap, december 3-án délután egy nagy rangadó várható, ugyanis a tavalyi év ezüstérmese, Bánusz Tamás játszik a címvédő Berkes Ferenccel. A sorsolás további eredményei: Czebe Attila Tóth Ervinnel, Horváth Csaba Horváth Ádámmal, Pap Gyula Nagy Gáborral, Medvegy Zoltán Gonda Lászlóval vívja meg harcát a fekete-fehér táblán.