
Két alkotónak, dr. Wagner Gábor Mártonnak és Jámbor Ferencznek nyílt tárlata ma este a várborozóban. Az örökkévalótlanság ígérete címre keresztelt, december 5-ig látható kiállítást dr. Párducz László nyitotta meg.
A nagyszalontai születésű Jámbor Ferencz a Nagyváradi Állami Egyetem Vizuális Művészetek Karán végzett művészetpedagógia szakon, jelenleg szabadfoglalkozású képzőművész. Alkotásai hazai és külföldi gyűjteményekben is megtalálhatók, Nagyszalonta mellett egyebek mellett Nagyváradon, Kolozsváron, a budapesti Vasarely Múzeumban, Nagykőrösön, valamint Genovában állították ki képeit. Az alkotó 2010-től tagja a Barakk Kortárs Alkotói Csoportnak.
Dr. Wagner Gábor Márton a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a SZOTE Gyógyszerésztudományi Karán folytatta tanulmányait. Az egyetem elvégzése után a budapesti Óbudai Képzőművészeti Iskolában grafikát és festészetet tanult, később pedig elvégezte a Budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakát is. A Szent László Gyógyszertárban dolgozó művész első önálló tárlata 2003 márciusában volt a gyulai művelődési ház galériájában.
– Jámbor Ferencz színei a véralkat, a jellem, a hajlam általi színek. Piros színek fekete keretekben, a pillanat színei. Színek az örökkévalóságban, és ami körbeveszi ezeket, az maga a valótlanság – hangzott el a nyitóbeszédben. Dr. Párducz László szerint a nagyszalontai alkotó műveiben – paradox módon, a vágyak, a frusztrációk, a különböző szerepek által – egy időben van jelen Erosz és Thanatosz. A képek izzó piros színei, fehér foltszerűségei azt az életet fejezik ki, amely az örökkévalóság felé halad, vagy szétrobban a valótlanságban – tette hozzá.
– Dr. Wagner Gábor végtelenül hiteles, őszinte, alapos ember. Még a gyógyszerészeti karon kezdett el festegetni, spontán próbálkozásai közben vizuális élményeit dolgozta fel, néha álomszerű megjelenések képében – mondta dr. Párducz László, aki beszédében úgy fogalmazott: a gyulai művész képeiben kifejezésre juttatja a női gondolkozást, a női lélek rejtelmeit.
– A ráció mellett az emóció is megjelenik vizuálisan. Képei közt találunk szűz, ártatlan, elkényeztetett leányzót mint az emócióink megtestesítőjét. A rációé pedig az ingeri vágyaink megtestesült arcai, azok az arcok, amelyek velünk élnek – mutatta be dr. Wagner Gábor Márton alkotásait dr. Párducz László.




























