
- Az új fejlődési pályát kitűző sertésstratégia négy pilléren nyugszik. Amennyiben meg tudjuk valósítani a célkitűzéseinket, akkor új munkalehetőségek adódnak. Nagyon fontos a megyei húsipari szakképzés újraindítása, hiszen jelenleg csak a Harruckern János Közoktatási Intézményben működik húsipari szakképzés, és az is csak 25 fővel. Ez nagyon kevés ahhoz, hogy egy megyei hússtratégia megfelelő alapokon álljon – hangsúlyozta Kónya István, a megyei közgyűlés alelnöke.
Fontos célként említett meg továbbá Kónya István, hogy a Békés megyei emberek helyi húsból készülő élelmiszereket fogyasszanak. Nem utolsó szempont továbbá az infrastruktúra fejlesztése és az, hogy újra működjenek a sertéstelepek.
- Egy zöldmezős beruházás keretében kormányzati pénzből szeretnénk egy nagy kapacitású megyei vágóhidat létrehozni. Egyetlen alternatívát vázoltunk fel a telep helyéül, mégpedig Gyulán a Kétegyházi úti üzemet. A régi vágóhíd technikailag elavult, strukturája sem alkalmas a kor igényeit kielégíteni - mondta a Gyulai Hírlapnak Kónya István.
























