– Ebben a városban a kultúra, a művészet igen kiemelt szerepet kap – mondta bevezetőjében Szilágyiné Morár Ildikó, az est házigazdája, aki első körben arra volt kíváncsi, hogy beszélgetőtársai hol helyezik el magukat a gyulai művészeti, kulturális élet sokszínű palettáján. Mivel az alkotók mindegyike GYAK-tag, a jó hangulatú beszélgetés legfőbb témája az egyesületi létét hamarosan lezáró Gyulai Alkotókör volt.
Mint kiderült, az 1996-ban a Marshall sörházban megalakult szervezetre, elfelejtett adóbevallása miatt, a NAV büntetést rótt ki, az alkotóközösségnek azonban mégsem ez a legkardinálisabb problémája. Az egykor fiatal és kevésbé fiatal írókból, költőkből, képzőművészekből, fotográfusokból és kézművesekből alakult kreatív kör vérfrissítésre szorulna, vagy ahogy Kukár István fogalmazott: a GYAK nem létező szellemi közösséggé vált.
A tereferéből az a konklúzió vonható le, hogy a 21. században a művészet is átalakulóban van, s a fiatalokat egészen más eszközökkel lehet megszólítani. Kukár István szerint ma már nem lehet csajozni egy jó rajzzal, nem sikk a művészet.
– Én nem látom olyan sötétnek a helyzetet – vette fel a beszélgetés fonalát Erdődi Ferenc Vilmos. A magát a társaság kakukktojásaként aposztrofáló, kreatív alkotó a művészet csaknem minden területén kipróbálta már magát, legújabb „hóbortja” a QR-haiku-írás. Az amatőr performer úgy véli, a GYAK-ot olyan erő hozta létre, ami most is megvan, csak modernizálni kellene. Az alkotókör egykor azzal a céllal alakult meg, hogy a művészetet az emberek közé vigye, s ez most sincs másként, csupán a hagyományt, a tudást és a szakmai alázatot új köntösbe kellene öltöztetni.
A diskurzus előrehaladtával kitűnt: a probléma gyökere igen szerteágazó, és jócskán túlmutat önmagán, hiszen a Gyulai Alkotókör valószínűleg nem az egyetlen olyan szervezet, amelynek gondot okoz a pályázatírás. Pedig a GYAK-osok ma is hisznek abban, hogy „önműködő” szabadtéri tárlatuk, a pART némi anyagi támogatással országos hírű amatőr performance-fesztivállá válhatna. Az este folyamán az is kiderült: a Gyulán alkotó művészeknek egy igazán jó kiállítóteremre is szükségük volna.
A jövőbeni tervekkel és az alkotómunkával kapcsolatban Rusznyák Csaba, a Gyulai Hírlap fotóriportere elmondta: két kedvtelése van, a fotózás és a zenélés, és mindkettőt egyforma lelkesedéssel űzi. Mint kifejtette, szeret Gyulán élni és fotózni, és nem mellesleg a zenekara is ide köti. A néhány éve megalakult gyulai banda másképp gondolkodik, és másfajta mondanivalója van, mint az átlagnak, s mindezt a közönségnek is szeretné megmutatni – fogalmazott Csuszi.
B. Jász Jolánnak legutóbb tavaly novemberben volt kiállítása a művelődési házban. Tárlatával azt szerette volna megmutatni, hogy nemcsak olajfestékkel, hanem grafikai eszközökkel is létre lehet hozni színvonalas alkotásokat. – Sok mindenről van véleményem, és a grafikában találtam meg azt az eszközt, amivel ki tudom fejezni magam – mesélte a művésztanár, aki legközelebb a ditzingeni közönségnek mutatja be alkotásait.
Fábián Irén elárulta: még mindig fest, de már nem olyan hévvel, mint korábban. Mint megtudtuk, az ő munkáit is kiállítják jövőre Gyula testvérvárosában, Ditzingenben. A hosszú évek óta költözni készülő festő az est moderátorának kérdésére azt is elmondta: a jövőben az alkotás mellett unokáival szeretné tölteni ideje nagy részét.
Kukár István azt csinálja, amit szeret, vagyis tanít. Emellett, ha van egy kis ideje, fest is, és országos performance-fesztiválokra jár a 3T csoporttal.
– A festészet nem technika kérdése. Az a lényeg, hogy akarok-e valamit közölni, van-e mondanivalóm. Amit az elmúlt öt évben festettem, technikai gyakorlat volt. Amit művészetnek nevezek, az a 3T – vallott magáról performer.
– A legfontosabb az, hogy jó érzés gyulainak lenni és gyulai művészettel foglalkozni. Olyan tájegység ez, ahol rengeteg tehetséges ember termett – zárta az egyórás kerekasztal-beszélgetést Erdődi Ferenc Vilmos, akinek rejtjeles versei egyelőre megfejtőjüket várják. Ki tudja, legközelebb talán a piacon bukkannak fel…
