A gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub felkérésére a Magyar Tenisz Szövetség és a Békés Megyei Tenisz Szövetség a megyei klubok számára ún. „Roadshow”-t tart a gyulai Wellnes Hotelben.
Az előadásokat a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, a szövetségi edző és az egyik alelnök tartja. A kötetlen beszélgetés és előadás november 8-án, pénteken 16 órakor kezdődik, amelyre minden érdeklődőt, sportvezetőt, klubokat, játékosokat, és nem utolsósorban szülőket is várnak a szervezők, hiszen a jövő évi programokról, versenyekről és egyéb észrevételekről lehet kérdéseket feltenni a szövetség vezetőinek.
A klub utánpótláskorú versenyzői közül Kónya Lili és Kalmár Dénes Hódmezővásárhelyen lépett pályára az idei év utolsó régiós versenyén. Lilinek a 14 éves lányok versenyében sikerült nyernie, így a másik csoport győztesével játszhatott az első helyért, végül a második helyet szerezte meg. Dénes a 12 éves fiúk között versenyzett, de helyezést nem ért el. Baján, 1. kategóriás versenyen vett részt Lovász Zoltán, a TSZSK Gyula versenyzője F16 kategóriában. Zolinak az első meccsen sikerült kiharcolnia a vezetést, azonban sérülés miatt búcsúzni kényszerült az egyéni küzdelmektől. Párosban a kedvezőtlen sorsolásnak köszönhetően szintén erre a sorsa jutottak párjával, Khin Danival.

























