Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Balikó Tamás, aki nyáron Pertaf pasa szerepében a gyulai várat ostromolta

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • INTERJÚ • 2013. november 03. 13:00
Balikó Tamás, aki nyáron Pertaf pasa szerepében a gyulai várat ostromolta
Balikó Tamás: A döntéseimet illetően egy kicsit türelmetlen vagyok, de szoktam vállalni a következményeit
Balikó Tamás színész-rendezőt pontos előzetes ismeretek nélkül aligha lehet ebben az országban megtalálni, mert bár a miskolci születésű művész alapvetően Pécshez kötődik, Budapest és Kaposvár is rendszeresen feladatai útjába esik, néhány éve nyaranként pedig már Gyulára is szinte hazajár. Jelenleg épp Martin McDonagh A kripli színművét rendezi a Győri Nemzeti Színházban, a nyár során pedig a Gyulai Várszínház 50. évadában Zalán Tibor A fáklya kialszik című drámájában Pertaf, ostromló basa szerepét formálta meg.
Balikó Tamás. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

– Egy nyári bemutatóra sok szempontból másként kell készülni, mint egy évközi darab esetében. Ilyenkor nagyon hamar kell azokat a fázisokat megtanulni, amikre egy hagyományos próbafolyamatban hetek állnak rendelkezésre, nagyon hamar kellett megtanulni a szöveget, ami nehéz, mert egyrészt élő beszéd, másrészt fontos pontosan fogalmazni, mert az élő beszédnél nyakatekertebb – vagyis egyáltalán nem könnyű szöveg, és sok is van belőle, mert Balázs (Mihályfi Balázs, a Kerecsényit alakító főszereplő) meg én beszéljük szinte végig a darabot. Én vagyok az ostromló ő pedig az ostromlott, a két tábort felváltva mutatja mű, hol én beszélek hosszan, hol ő beszél hosszan. Rengeteg a szöveg, nagyon hamar kellett megtanulni. Persze mindenkinek van jelenete, de sok epizódból áll, és fontos, hogy legyen íve a folyamatoknak, ahogy Pertaf és Kerecsényi a biztos helyzetből a végkimerülésig jut, és az válik nagy kérdéssé, hogy ki bírja tovább. Ezt a folyamatot elég hamar fel kellett vázolni.

– Azt szokták mondani, hogy az úgynevezett „rosszfiúkat”, azaz a negatív hősöket könyebb eljátszani. Pertaf pasa karakterébe mennyi egyéni ötlet került?

– Valamennyi volt bele írva, kis utalások segítették, hogy merre lehet haladni, de Csiszár Imre rendező úrnak volt egy olyan elképzelése, mint amilyen Marlon Brando volt az Apokalipszis most című filmben. Értettem a metafóráját, így Pertaf is elég biztos pozícióból tárgyal, kényelmes, de annyival azért meg van spékelve az ügy, hogy ha valami nem stimmelt vagy egy feladat nem volt végrehajtva, Szulejmán elég rendesen küldözgette a selyemzsinórjait, és aki megkapta, annak öngyilkosnak kellett lenni. Ahogy a nácik elharapták a ciántablettát, a selyemzsinór ott fityegett mindenki fölött. Így hát Pertaf számára mégsem olyan egyértelmű ez a magabiztos pöffeszkedés, de szeretem a figurát, mert fel lehet építeni, van egy íve a folyamatnak, szinte akciófilmszerűen lehet ábrázolni a kezdeti biztonságból a véghelyzetig, amikor már lüktet a halánték, de mégis a végéig el kell viselni a helyzetet. Jó kis játéklehetőség van benne.

– Kihat a felkészülésre az, hogy ősbemutatóról van szó?

– Inkább fordítva mondanám, hogy amikor már nagyon sokszor játszunk egy klasszikus darabot, rendszeresen meg kell küzdenünk azzal, hogy pl. húsz éve látták valamelyik jeles színészünkkel. Ettől meg lehet őrülni, ugyanis a színház a pillanat művészete az aznapi játékkal és az aznapi befogadókkal. Egy ősbemutató mindig hálásabb, mert mi vagyunk a mérföldkövek, a későbbiekben hozzánk fognak viszonyítani.

– S az, hogy Ön közben rendező is, de ebben a produkcióban színészként van jelen, az kikapcsolható?

– Ebben az esetben könnyíti a munkát, de van ennek egy szisztémája: ha egy nagyon rossz darabban kapok szerepet egy nagyon hülye rendezővel, akkor egy idő után csak megszólalok, hogy „fiam, ez nem úgy van!”. De itt erről szó sincs, mert Imre nagyszerű rendező, és már 30 éve dolgozunk együtt. Nála könnyű színésznek lenni, mert pozitívan appellál a rendezői rutinomra és szakmai tudással használja fel segítségként. Nem rivalizál, mint egy rendezői székben ülő színész, hanem épp hogy erősíti a bennem lévő rendezőt.

– Hogyan? Bevonja a munkába?

– Úgy nem, hogy én találjak ki valamit, de bízik abban, hogy azt a dolgot, amit ő szeretne, elég csak egy pár mondattal fölvázolnia, mert azt én remekül ki fogom tenyészteni. Számít arra, hogy komponálok és látom magam a darabban.

– Sok olyan színész van, aki a pályája bizonyos szakaszán - a színészi tapasztalataira hagyatkozva - rendezni kezd. Ön 1987-1990 között pedig el is végezte a rendezői szakot. Miért volt fontos, hogy ezt a – bocsánat a kifejezésért - „szakmát” is kitanulja?

– Nagyon jó, hogy ezt a szót használjuk, mert ez valóban egy szakma, mint ahogy a kellékes, az ügyelő, a színész, a világosító is az egy színházban. Én abban bízom, hogy - itt is, mint egy rendes kórházban vagy bárhol máshol - szakemberek végzik a munkájukat. Nem szeretem a botcsinálta önjelölteket, ugyanakkor nem zárom ki a lehetőségét, hogy bárki bármelyik pillanatban meglepjen. Mindenre van példa és ellenpélda, előfordult már, hogy színész kolléga lehengerlő, impozáns módon rendezett meg egy darabot, de a lényeg ebben az, hogy a szakmaiságot nagyon sokra becsülöm, mert az olyan mentsvár és támaszpont az életünkben, amitől nem óhajtok elszakadni.

– Ezt erősítheti az a 18 évnyi tapasztalata is, amit a Pécsi Nemzeti Színház élén töltött, valamint a további, különböző vezetői posztok, melyekben pályafutása során megmutatkozott. Rendezéseiben, munkájában alapos ember hírében áll, magánéletéről – abból a kevés interjúból, melyekben erről is szó esik – azonban az derül ki, hogy sokszor nagyon hirtelen hozza meg a döntéseit, nagyon sokszor kénytelen improvizálni.

– Igen, ez igaz, de mellettem szól, hogy az improvizációnak vannak előnyei, és én nem szeretem húzni az időt. Ha pl. bemegyek egy áruházba venni egy inget, pillanatok alatt tudok végezni.

– Ez lehet pusztán férfi vonás is.

– Lehet, de egyébként sokszor hagyatkozom a zsigereimre, belső impulzusaimra, a megérzéseimre, és csak nagyon ritkán csalódtam bennük. Tehát vannak helyzetek, amikor az ember megérkezik valahova és azt érzi, hogy valami nem stimmel. Nem ismer senkit, nincsenek információi, csak érzi, hogy valami nem stimmel.

– Ez nem csak türelmetlenség?

– De, egy picit türelmetlen vagyok, olyan sok mindennel foglalkozom egyszerre, hogy ilyen szempontból a döntéseimet illetően egy kicsit valóban türelmetlen vagyok, de szoktam vállalni a következményeit. Inkább magánéletileg csináltam rossz helyzeteket magamnak és másoknak a türelmetlen döntéseimmel, a magánéletben szoktam türelmetlen lenni, de a szakmában nem. 

– Az a fajta színházi ember, aki egyik feladatban piheni ki a másikat? Pihenésként rendez vagy elmegy valahová játszani? És mi a helyzet az egyebekkel, meg vannak még a lovai Üszögpusztán?

– Meg vannak, vettem egy vadászbirtokot Pécstől nem messze, ott vannak a lovak. Oda vonulok vissza, ott jól lehet töltekezni, ha a sokrétű feladatok kimerítenek. De ugyanilyen jól tölt a sport is, a tenisz, és se a ló, se a tenisz egyáltalán nem egy olyan élveteg, urizáló szokás, mint amilyennek hiszik, mert olyan módon kapcsolja ki az idegrendszeremet, pihentet és nyugtat meg, fáraszt el másként, vagyis olyan jót tesz, hogy ezért ragaszkodom ezekhez az úgymond hobbikhoz. De szükségem is van az energiára, mivel a sokféle feladatom közt még egyetemi tanár is vagyok rendező és színész szakon, ami egy szakmának háromfajta lefedése, és bár pihentető átjárni közöttük, de rettentő időigényes. Ugyanakkor több lábon állok, akármilyen élethelyzetbe kerülök, mindig van egy olyan szakma, ami megmenti az életem.

– Ön egy afféle menedzser, aki irányít és gyors döntéseket hoz?

– Nagyon hamar át lehet látni szituációkat, és azért is szeretek gyors döntéseket hozni, hogy ne uralkodjon el a pánik a probléma megoldásán.

– Színészként viszont ugyanolyan gyorsan kell kinyitnia magát. Ettől a képességétől válik valaki a szakmája szakértőjévé?

– Szerintem igen, ez egy elsajátítható dolog, nem egy Istentől kapott adottság, van egy belső kontroll, reflexek, amitől működik.

– És az, hogy édesapja evangélikus lelkész, mennyire nyitott közvetlen utat erre a pályára?

– Az édesapám jelenléte, figurája, ahogy megjelent, ahogy állt a szószéken, az én életemre pici koromtól kezdve nagy hatással volt. Ráadásul apunak a legerősebb papi oldala a prédikálás volt, fantasztikus beszédeket tartott egy-egy bibliai ige kapcsán, személyességgel, indulattal. Döbbenetes erejű ember volt, és nagyon nagy hatással volt rám. Nyilván benne van az önkifejezési kényszeremben valamifajta ikonszerűség, a megfelelés vágya, most már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ezen gondolkodjak, de biztos, hogy az induláskor – még ha akkor nem is tudatosan – mindez nagy szerepet játszott.

– Mire ezek a sorok megjelennek, az ország mely részén fog dolgozni?

– Három nyári filmforgatás után Győrben rendezem a Kriplit, október közepi bemutatással. Utána a budapesti Karinthy Színházban rendezem Molnár Ferenctől az Ördögöt, majd Jordán Tamáshoz megyek rendezni Szombathelyre. Szerencsére elég zsúfolt a program.

 

Névjegy:

Balikó Tamás (55) színész, rendező, a Kaposvári Egyetem magántanára.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán 1978-1981 között Békés András osztályában tanult. 1980 óta a Vígszínház, a Játékszín, a Szegedi Nemzeti Színház és a Pécsi Nemzeti Színház, valamint a Madách Színház tagja. 1987-1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát is elvégezte, Ádám Ottó tanítványaként. Szoros szálak fűzik a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ahol 1981-1987 közt társulati tag, 1993-2011 között pedig igazgató volt. 1991-1992 között a Labdatér Teátrum művészeti vezetője volt, 2011-2012 közt pedig a Siklósi Várszínház várkapitánya (igazgató). DLA fokozatot 2000-ben szerzett. Ez év januárjában megpályázta a a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját.

Számos színházi szerep és rendezés mellett filmekből, sorozatokból is ismerhetjük. Ilyen a Mephisto (1981), Privát kopó (1993), Kisváros (1997-2001), Üvegtigris (2001), Fekete kefe (2005), Tűzvonalban (2007), Pánik (2008), Kaméleon (2008).

 

Balikó Tamás. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. november 03. 13:00
Balikó Tamás: A döntéseimet illetően egy kicsit türelmetlen vagyok, de szoktam vállalni a következményeit
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)