Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Eleki táncokat sajátíthattak el a táncházban a magyar folklórt kedvelő gyulaiak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2013. október 20. 11:21
Eleki táncokat sajátíthattak el a táncházban a magyar folklórt kedvelő gyulaiak
Gál László, „Örökös Aranysarkantyús Táncos” a hosszú, az aprózó, a kedves, a cigányos, a szerbes és az erdélyes táncok lépéseit mutatta be
Táncházban rophatták kicsik és nagyok. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Eleki táncokat sajátíthatott el a tegnapi táncházban a magyar folklórt kedvelő vendégsereg a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény művészeti iskolájában. A Vásárhelyi-teremben a népművészet ifjú mestere címet viselő Gál László, „Örökös Aranysarkantyús Táncos” a hosszú, az aprózó, a kedves, a cigányos, a szerbes és az erdélyes táncok lépéseit mutatta be az érdeklődőknek. A profi és kezdő táncosok talpa alá valót a – Patyi Zoltán prímásból, valamint Nagy Gábor brácsásból és Csepregi András bőgősből álló – Körös Táncegyüttes bandája húzta.

Aki nem kívánta ropni a muzsikára, a népi játszóházban falevelekből, gesztenyéből és egyéb terményekből mindenféle, az évszaknak megfelelő színvilágú díszt fabrikálhatott otthonába.

- Ne búsuljon, aki lemaradt a táncházról, mert lesz még egy másik alkalom is. Szintén ingyenesen látogathatnak el játszóházunkba november 23-án a művészeti iskolába, ahol Szarka Zsolt mutatja majd be a táncokat – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Kovács Ágnes, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. művelődésszervezője.

 

Gál László. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. október 21. 01:56
Gál László, „Örökös Aranysarkantyús Táncos” a hosszú, az aprózó, a kedves, a cigányos, a szerbes és az erdélyes táncok lépéseit mutatta be
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)