Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az X-Faktor legjobb 25 előadója között a gyulai Sunset Strip zenekar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2013. október 01. 15:00
Az X-Faktor legjobb 25 előadója között a gyulai Sunset Strip zenekar
A gyulai bandát legközelebb október 5-én, szombaton 20 órakor láthatják az RTL Klub műsorában
Sunset Strip. Forrás: RTL Klub

A Gyulai Hírlapban a múlt héten már beszámoltunk arról, hogy a gyulai Sunset Strip zenekar feltűnt az RTL Klub X-Faktor című tehetségkutató show-műsorában. Az öttagú rockzenekar ezen a hétvégén is jól vette az akadályokat, szombaton egy Bruno Mars-sláger átdolgozásával, vasárnap a Neoton Família Nyár van című örökzöldjének átiratával arattak, aminek eredményeképpen a Táborból bejutottak a Mentorházba. 

- A Tábor legjobb 150 produkciójából bejutottunk a legjobb 60 produkció közé, majd ismét sikerült jól teljesítenünk, ami a Mentorok Házába jutást segítette. Gőzerővel folynak a próbák, hiszen a Mentorok Házában már az élő show-ba jutás a tét. Nem lesz könnyű menet, hiszen a másik öt csapat is nagyon erős. Reméljük, le tudjuk nyűgözni Szikora Róbertet – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Miklós Csaba, az együttes gitárosa.

A gyulai bandát legközelebb október 5-én, szombaton 20 órakor láthatják az RTL Klub műsorában.

A Mentorok Házába továbbjutott a másik gyulai vonatkozású Békés megyei előadó is, úgyhogy a békési Csordás Ákost is újra láthatják az X-Faktor nézői a tévé képernyőjén.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)