Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sokan csodálták meg az Acid Jazz művészeti iskola növendékeinek tánctudását a Harruckern téren

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2013. augusztus 23. 18:00
Sokan csodálták meg az Acid Jazz művészeti iskola növendékeinek tánctudását a Harruckern téren
Az utcai rendezvényen mintegy negyven ifjú és felnőtt táncos lépett fel Gyulán
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Az Acid Jazz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei és az Acid Jazz Company táncosai adtak műsort a járókelőknek tegnap este Gyula belvárosában. A különböző stílusú zenére előadott, látványos koreográfiák szép számú érdeklődőt vonzottak a Harruckern térre. Ki állva, ki a földön vagy a szökőkutak szélén ülve nézte végig a szólóban és csapatban előadott produkciókat.

A Gyulai Hírlap kérdésére Botta Tibor, az intézmény igazgatóhelyettese, egyben a tánccsoport művészeti vezetője és koreográfusa elmondta: Békés megye egyetlen modern táncművészeti együttese, az Acid Jazz Company 1992-ben alakult meg a Lakótelepi SE általa alapított modern- és sporttáncszakosztályán belül. Mint megtudtuk, a tánccsoport utánpótlásbázisát adó Acid Jazz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2003-ban jött létre Gyulán. Az alapítványi fenntartású művészeti iskolába négy és fél éves kortól lehet jelentkezni.

– Igyekszünk ezt a modern művészeti ágat a legjobb tudásunk szerint művelni, ezért minden évben nemzetközi hírű koreográfusokat, tanárokat hívunk el. Tanítványaink az országos és a nemzetközi versenyeken is szép eredményeket érnek el – mutatta be az együttest a szakember, akitől azt is megtudtuk, intézményükben elsősorban modern és kortárs táncművészeti technikákat oktatnak.

A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. által szervezett, Gyulai korzó elnevezésű programsorozat keretében megtartott utcai rendezvényen mintegy negyven ifjú és felnőtt táncos lépett fel. Az estét egy vidám hangulatú, latin zenére előadott műsorszám zárta.

  

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)