Dr. Rus-Gal Gabriela (transzfuziológus):
– Igen, szoktam, de sajnos nem tudok olyan gyakran adni, amennyire szeretnék. Elég alacsony a hemoglobinszintem, általában határérték körüli, de így is évente kétszer megpróbálom. Egyszerű oka van, hogy miért is adok vért: segíteni szeretnék. A véradások száma Gyulán csökkenő tendenciát mutat, ezért a Vérellátó osztályon toborzást kezdeményeztünk. Szó szerinti vérhiány nincsen, de a műtétek csúszhatnak egy-két napot. Amikor én kerültem kórházba, a rokonságomat kértem meg, hogy szükség esetére adjanak vért. Nem volt egyszerű donort szerezni, pedig a leggyakoribb, A Rh-pozitív a vércsoportom. Szeretnénk a betegágy melletti szervezésre helyezni a hangsúlyt, mely által sok visszatérő véradóra tehetünk szert.
Berke Lajos (nyugdíjas):
– Valamikor régen véradó voltam, de már legalább 15 éve nem voltam. Anno, amikor a Gyulai Húskombinátban dolgoztam, rendszeresen jártam a többiekkel együtt vért adni. Nekem nem jelentett semmit, másnak meg jót tettem vele. Meg persze kaptunk érte egy pihenőnapot. Akkor kollektíven mentünk a kórházba, majd egyszer önállóan is ajánlottam a véremet. Akkor nem sikerült adnom, mert a számítógép nem fogadta a betegkártyámat. Hazamentem, és többet nem próbálkoztam. A vércsoportom nullás, tehát viszonylag ritka. Ha szóltak, és küldték a papírt a kórházból, mentem és adtam a vért. Ha mehetnék, újra adnék vért. A tűtől egyáltalán nem félek, sosem féltem. Nem harap az!
