De amint elindul északkelet felé a vándor, előbb az első- majd harmad-negyed-tizedrangú utakon, már csak a szomorú valóság és a régmúlt kopott fényei tárulnak elénk. Utunk Sarkad, Mezőgyán, Geszt, Zsadány, Komádi, Körösszakál, Biharkeresztes, Nagykereki, Nagyzomlin, Pocsaj, Létavértes, Vámospércs, Nyírmártonfalva, Nyírmihálydi települések irányába vezet. Három megyét – Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg – is érintettem. A sárga jelzésű utakon háromszor annyi időbe tellett az autózás, mint ugyanennyi kilométer a piros jelzésen. De megérte. Megérte az Alföld megbontatlan tájvédelmi körzeteinek, vizeinek és az ősi magyar faluszerkezetnek a látványa. Geszten, a Tisza-kastélynál eszembe jutottak Dési Géza volt szabadelvű párti országgyűlési képviselő megjegyzései: „Jellemző a Tiszáékra, hogy bár apa (Tisza Kálmán) és fia (Tisza István) kétszer is voltak miniszterelnökök, Gesztre bizony nem járt vonat. ”Igen, az úri osztály kivételes személyiségei voltak, hazájukat szerető közszolgák, akiknek eszükbe sem jutott, hogy az állam pénzét saját jólétükre fordítsák. Pedig, ha a vasút Gesztig is eljutott volna, talán nem lenne most itt ekkora szegénység. Mégis fontos, mi van a lelkekben. Nagykerekinél, a Bocskai-várnál eltévedtem és Nagyzomlin faluvégén kötöttem ki. Omladozó tanyák, kerítés nélküli, bevakolatlan házak körös-körül. Egy nagyhasú ember állt a forróságban a nemlétező kapu vonalában. Kérdeztem. Vezet ez a keskeny út még valahová? Dehogy vezet, ez ahol állunk, már a világ vége! - felelte. Hát igen, ha már ők is így gondolják! Politizálás ezen a vidéken? A néptelennek látszó falvak egyikében, Nyírmártonfalván késő délután a falu egyetlen presszójába tértünk be egy kávéra. A szőke, fiatal presszós lány szerint mi voltunk reggel óta az első vendégek. A kávé szerény volt miközben kíváncsiskodtam, mivel foglalkoznak itt az emberek, és mit szólnak az út szélén rájuk meredő hatalmas Gyurcsány-plakáthoz? A lány keresetlen őszinteséggel felelt: „Többségük közmunkából él. Gyurcsány Ferenc mondta – akinek százmilliói vannak –, hogy negyvenhétezer forintból meg lehet élni. Több mint a semmi – jegyezte meg –, de jobb mint a huszonháromezer forintos segély. Nekem nincs bajom, mert van munkám. ”Nos kedves szocialisták, baloldaliak, nehéz lesz megmagyarázni ezen a tájon, hogy ki, mit mondott. Hiszen maga a Népszabadság egyik írásában szomorkodott a minap a cikkíró: vidéken nem tudják, hogy van Gyurcsány-párt.
Említettem, fontos, mi van a lelkekben. Gyulán évek óta léleképítés folyik. Ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett az ötvenedik évadját ünneplő Gyulai Várszínház és az, hogy a város százmilliókat költ a kultúrára, a művelődésre. Idén nyáron a nyertes pályázat újabb ősbemutatóját láthatta a közönség, Zalán Tibornak A fáklya kialszik drámáját. Végvári történet 1566-ból, amikor a török sorba ostromolja a magyar végvárakat Szigetvárt és Gyulát. Igazi magyar történet, magyar sors rajzolódik ki a drámában. A lét, a nemlét, a morál, az erkölcstelenség, a hazafiság és az árulás, a feladás s az önfeláldozás viaskodik egymással. Akár ma is mondhatta volna Kerecsényi László gyulai várkapitány a katonáinak szánt gondolatokat: „…jöttem elszántságból, hogy megállítsam a törököt, hogy megvédjem Magyarországot… ez a vár ma a Szigettel együtt Magyarország… A gyerekeid jövője a haza. Meg a megvédett asszonyaink a haza.”
Végül is az ezerszáz évnél is régebbi Magyarország története erről szól. A honvédelemről, az önvédelemről. Ismételten megerősödött bennem, hogy szükség van az ilyen művekre, többre és többre, amely a múltunkat feltárja, mert valódi önismeretre sarkall. Enélkül minden sivár és kilátástalan marad.
Forrás: magyarhirlap.hu
