
Teljes körű felújítást követően ma este újra megnyitotta kapuit vendégei előtt a Park Hotel Gyula. Az ünnepi alkalomhoz illően a megújulást nagyszabású rendezvénnyel tették emlékezetessé a szálloda tulajdonosai.
A 45 éves múltra visszatekintő szálloda mindig emblematikus pontja volt Gyula városának. Az elmúlt évtizedekben vendégek tízezrei fordultak meg. A Gyulai Várszínház vendégei is rendszeresen a Parkban szállnak meg, sőt a gyulai lakosok is előszeretettel választják esküvőjük helyszínéül.
Az idő vasfoga azonban alapos nyomott hagyott az épületen. Egy szerencsés tulajdonosváltásnak köszönhetően azonban 2011-ben gyulai kézbe, Fodor Sándorhoz került a komplexum. Az új tulajdonoskör az elmúlt években sikeresen pályázott és csaknem 300 millió forintot nyert az Üzleti célú szálláshelyek című DAOP-os pályázaton.
Fodor Krisztina, a Park Hotel igazgatója tájékoztatása szerint az integrált marketing kampánynak köszönhetően a szálloda már most 95%-os foglaltsággal rendelkezik. Reményei szerint az utószezonban is sikerül tartani a 45-50%-os kihasználtságot.
A megnyitón dr. Görgényi Ernő polgármester örömének adott hangot, hogy a városi fejlesztési törekvésekhez magánbefektetők is csatlakoznak, hiszen ezáltal nyer a városvezetés visszaigazolást, hogy a turizmust erősítő beruházások nem hiábavalóak. A városvezető elmondta, hogy a Dél-Alföldi régióban Kecskeméten és Szegeden kívül csupán Gyulán koncentrálódnak építési beruházások.
Dr. Ruszinkó Ádám, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület elnöke következett a köszöntők sorában. Hallgatóságával a sikeres szállodaműködtetés alapelveit osztotta meg, melyhez nem kell más, mint épületfelújítás, profi üzemeletető társaság, jól felkészült munkatársak és kiváló marketing. Meglátása szerint mindez a Park Hotelben adott, ezáltal garantáltan – bár nem rövid időn belül – megtérül a ráfordítás.
A felújítást követően a szálloda továbbra is 58 szobával várja vendégeit. A mozgáskorlátozottakra gondolva, a felújított szobák közül kettő akadálymentesített. Azon vendége számára, akik nem csak fürdőzni kívánnak, - 20 csatasorba állított kerékpárnak köszönhetően - a környék látnivalóit is felfedezhetik. Wellness palettájukat szélesítették, számos masszázs- és rekreációs gépet szereztek be, amelyek nem csak a betegek számár érhetők el, hanem azoknak is, akik felfrissülésre vágynak.
