Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub sportolói a Paulinyi Gyula Emlékversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2013. július 19. 18:00
A Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub sportolói a Paulinyi Gyula Emlékversenyen
Tenisz
A dobogósok. Fotó: Gyulai Hírlap

A hétvégén kiemelt versenynek adott otthont a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub. Szombaton és vasárnap rendezték meg a Paulinyi Gyula Emlékversenyt, felnőtt női és férfi másodosztály, valamint a korosztályos fiúknál, a 16 évesek között II. kategóriás versenyszámokban. Mindezek mellett még a 14 éves fiúk is összemérhették erejüket.

– A vártnál kicsit szerényebb érdeklődés jellemezte a versenyt, akik viszont eljöttek, elmondásuk szerint, mindannyian nagyon jól érezték magukat városunkban. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a versenyt teljesen ideális körülmények között, kiváló teniszidőben rendezhettük meg – nyilatkozta lapunknak Vincze Béla, a klub titkára.

–Az eredmények hazai szempontból kicsit felemásra sikeredtek, ugyanis a felnőttek között jól, a korosztályosok között kevésbé jól szerepeltünk. A felnőtt férfi versenyt a TSZSK versenyzője, Oláh Imre nyerte, szett veszteség nélkül, imponáló játékkal utasította maga mögé vetélytársait. A második és harmadik helyen szintén a TSZSK Gyula versenyzői végeztek: Csernus István az ezüst, míg Hajdú Zoltán a bronzérmet vehette nyakába! A nőknél szintén volt hazai érem, Gyurkó Anita harmadik helyezést ért el – nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán edző, a verseny szervezője. A korosztályos versenyzőinknek most nem sikerült beverekedniük magukat a legjobb négy közé, hiszen nem volt szerencséjük a sorsolásnál, de számunkra hamar eljön a bizonyítási lehetőség, hiszen a következő héten Szentesen, két hét múlva pedig ismét Gyulán léphetnek pályára.

Hornok Miklós, a Davis-csapat kapitánya jelenlétével emelte a verseny színvonalát.

Szombaton a legkisebbek uralják majd a Christián László Városi Sporttelep teniszpályáit, hiszen Kovács Katalin szervezésében országos, nyílt Play&Stay teniszversenyt láthatnak a kilátogatók. A mini teniszezők 6 éves kortól 10 éves korig korosztályonként, mini teniszpályán mérhetik össze tudásukat. Minden érdeklődőt várnak a szervezők szombaton 9 órától.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)