
A tavasz utolsó napjának estéjén már igazi kánikula fogadta a szabadtéri szórakozóhelyek vendégeit. A középkori téglavár mellett lehetőség nyílt egy jó gyulai szalonnát sütni, de a fülledt hőségben jobban esett inkább egy párás korsót a szájhoz emelni. Így tettek a helyi raptrió, a Zöldövezet tagjai is, akik sötétedés után a Rondella terasz színpadán adták elő szerzeményeiket.
A 2005-ben alakult helyi rapcsapat üdítő színfoltja a gyulai könnyűzenei életnek. A műfaji elemek ismerősek, hátul DJ Bár_OH forgatja a lemezeket, szkreccsel és nyomja a beatet, míg a két ceremóniamester, HJ Mester és Körk’ a monoton dallamvilágú, ritmikus dalszöveget pörgeti. Előadásukban – a rímelő szlengek és a szókimondó beszólások mögött – őszinte, idealisztikus világkép rejlik, amitől hitelt és tartalmat kapnak a dalok, s amiből sok külföldi sztárrapper is tanulhatna. A számaikban feltűnik a város megannyi helyszíne, többek között a rapperek otthona, Gyula ikonikus része, a Törökzug és a Budapest körút is.
Az idén nyolcéves együttes nem rest, ebben az évben is több klippel kedvez rajongóinak, sőt, tervben van egy hanghordozó elkészítése is. Bővebb infó a trióról elérhető a facebookon.































