Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai Balla Dániel 9. helyezést ért el Magyarország legrangosabb helyesírási versenyén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Mári Zoltánné Mészáros Andrea • HÍREK • 2013. június 17. 11:00
A gyulai Balla Dániel 9. helyezést ért el Magyarország legrangosabb helyesírási versenyén
Karácsonyis diák a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny országos döntőjén
Balla Dániel. Fotó: Gyulai Hírlap

A Magyar Nyelvtudományi Társaság tizenhatodik alkalommal rendezte meg az 5-8. osztályos tanulók számára Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A magyarországi és a határon túli (Erdély, Felvidék, Kárpátalja) válogatóversenyekről összesen 136 diák jutott tovább a döntőbe, ezek a tanulók először az iskolai, majd a megyei fordulóból kerültek a Kárpát-medence legjobb helyesírói közé.

A versenyen négy szakmai előadást is meghallgathattak a résztvevők. A vállalkozó kedvű diákok egy szavazógépes csapatjátékban is összemérhették helyesírási tudásukat. Békés megye csapata ebben II. helyezést ért el! A zsűri elnöke dr. Keszler Borbála, a zsűri titkára Antalné dr. Szabó Ágnes, a zsűri tagjai Kerner Anna, dr. Kiss Jenő, Ördög-Gyárfás Lajos és dr. Tóth Etelka voltak. A verseny minden diáknak egy tollbamondásból (40 p) és egy feladatlapból (60 p) állt. A nem könnyű megmérettetés után a részt vevő diákoknak finom ebéddel, a kísérő pedagógusoknak büfével kedveskedtek a szervezők.

A díjkiosztó ünnepségen egyetlen diák, felkészítő tanár sem maradt könyvjutalom, emléklap és oklevél nélkül, a helyezett (I-X.) versenyzők értékes könyvcsomagokat, a legeredményesebb felkészítő tanárok Arany Oklevelet, a legkiválóbb iskolák Simonyi Zsigmond-serleget vehettek át.

Külön öröm volt számunkra, hogy iskolánk (Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola) 6. osztályos diákja, Balla Dániel is képviselhette Békés megyét Magyarország legrangosabb helyesírási versenyén, és a harminc 6. osztályos résztvevő közül 9. helyezést ért el 94 pontjával. (Az I. helyezett 99 pontot ért el.)

Ezúton is gratulálunk Daninak, köszönetet mondunk szüleinek és iskolánknak támogatásukért, hogy ott lehettünk a Kárpát-medence legjobbjai között!

Mári Zoltánné Mészáros Andrea
felkészítő tanár

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)