
Egy héten belül elkészül a Budrió lakótelepen a hírközlési földkábelek elhelyezési munkálatai, valamint a hozzá kacsolódó területrendezést is elvégzik. Több tömblakó kereste fel Kónya Istvánt, a választókerület önkormányzati képviselőjét azzal a panasszal, hogy a kivitelező cég feldúrta a környéket, valahol a betonjárda is megsérült.
Ma reggel a képviselő kezdeményezésére és részvételével Kiss Árpád, a kivitelező cég képviselője, Megyeri Sándor Gyula Város Önkormányzata Mérnöki Osztályának vezetője, Veres Zsolt a Gyulai Közüzemi Kft. dolgozója és két lakótelepi lakástulajdonos előbejárást tartottak a területen. Megállapították, hogy a cég a kerteken esett károkat helyreállították, füvesíteni ellenben most – a meleg időjárásra való tekintettel - nincs értelme. A kiásott föld visszatömörítése és a törmelékek elszállítása a következő feladat. A megsérült betonjárdát helyreállítják, a füvesítést ősszel végzik el.
A munkálatok közben két olyan kutat is találtak a lakótelepen, melynek létezése nem volt ismert. A kettő közül az egyikben még víz is volt, a kutat feltehetően a lakótelep megépülésekor hat centiméteres betonlappal fedték le. A másik, félig betemetett, de még mindig mély kutat helyenként csupán föld fedte. A bejáráson Megyeri Sándor megállapította, hogy vízkivételre nincsen lehetőség, mely egy méterre a tömbháztól nem is lenne célszerű. A kutakat körbekerítették, dokumentálják, majd a balesetveszély elhárítása érdekében feltöltik.
A Gyulai Hírlapnak Kónya István elmondta, ugyan már az elmúlt héten át kellett volna adni a területet, de a sok csapadék miatt csúsztak a munkálatok. A tényleges átadás várható időpontja június 20., szerda 8 óra.



































