Jótékonysági esttel egybekötött öregdiák találkozót tartott tegnap este a Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium. Az eseményt eredetileg az Erkel téri iskola udvarán tartották volna meg, ám az esőt jósló fellegek az általános iskola aulájába költöztették az ünnepséget.
Petróczki Zoltánné intézményvezető nyitó beszédében elmondta, a szülői munkaközösséggel karon öltve szervezték meg a húsz éve újraindított iskola jótékonysági rendezvényét, amelynek célja egy új iskolabusz.
Díszvendégként jelen volt dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint az öregdiákok között Csepreghy Nándor, fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár, Kónya István, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke és Gajda Róbert országgyűlési képviselő is.
Csepreghy Nándor az eseményhez sok sikert kívánva elmondta, egy ország csakis akkor lehet sikeres, ha az emberek nem felejtik el a gyökereiket, és hálával adóznak azoknak, akiktől támogatást kaptak. Dr. Görgényi Ernő beszédében az intézmény elindulását idézte fel.
- Több mint húsz év elteltével az eltelt idő azokat igazolta, akik akkoron jó szándékkal az iskolát támogatták, segítették, hiszen ma számos politikus, pedagógus, mérnök és egyéb foglalkozású ember van, akik ebben az iskolában szerezték meg a tudásukat, amelyet a közösség javára fordítanak és szolgálják városunkat, Magyarországot – mondta beszédében a polgármester.
A ünnepi vacsora előtt a vendégeket az iskola jelenlegi diákjai köszöntötték műsorukkal, amelyben volt néptánc, népzene, vers, mesemondás és hangszeres muzsika is.



























