Szubjektív zenés filmtörténeti utazáson vehetett részt a Gyula Várszínház kamaratermének közönsége. A Kossuth-díjas filmrendező, Sándor Pál által összeállított Pereg a film…zene című zenés-prózai előadáson Hegyi Barbara és Kolovratnik Krisztián színművészek filmslágerek, a mozihoz kapcsolódó történetek és szépirodalmi művek segítségével elevenítették fel a mozgókép csaknem 120 éves történetét.
A Szilassy Nelly zongorajátékával kísért előadáson az éneket és a szöveges részeket filmrészletek egészítették ki. A fehér vásznon Humphrey Bogart, Stan és Pan, Greta Garbo, Marlene Dietrich, Jávor Pál, Karádi Katalin, Kabos Gyula, Latabár Kálmán, Al Jolson, Miki egér, Chaplin, Marilyn Monroe, Mastroianni, Hanna Schygulla, Ingrid Bergman, Giulietta Masina és Garas Dezső alakja is feltűnt.
A némafilmek korszakát a Lumiére fivérek A vonat érkezése című filmje idézte a színpadra. Ezt a legenda szerint a világ első mozielőadásán is levetítettek Párizsban 1895-ben. A közeledő vonat látványára szerencsére senki nem menekült ki a kamarateremből, így pereghetett tovább a film. A mozitörténeti utazás következő állomása a hangosfilm megszületésének időszaka, az 1920-as évek közepe volt. A nézők egy rövid részletet láthattak Lloyd Bacon Az éneklő bolond című alkotásából, majd Sándor Pál filmje, a Miss Arizona és a Casablanca elevenítették fel a hazai és a nemzetközi filmgyártás egy-egy fontos korszakát. Az este folyamán Juhász Gyulától, Mándy Ivántól, Karinthy Frigyestől, Heltai Jenőtől, Jékely Zoltántól, Gábor Andortól hangzottak el idézetek, melyekből kiderült, a mozgókép világa az írók és a költők fantáziáját is megmozgatta. Az előadást a C’est la vie című musical egyik dala zárta, mely egyben keretbe is foglalta a műsort.
A filmtörténeti kalandozás során még rengeteg filmklasszikusból lehetett volna szemezgetni, ám az időkorlát miatt csupán ízelítőt kaphattunk a mozgókép gazdag tárházából. Sándor Pál, összeállításával, elsősorban a filmvilág különleges atmoszféráját igyekezett megragadni; arra világított rá, hogy a mozi több mint száz év alatt fontos közösségi térré nőtte ki magát, ahol együtt szomorkodhatunk, és együtt nevethetünk.
