szelei nóra és görgényi ernő
Forrás: facebook.com/gorgenyierno
A gyulai Szelei Nóra képviselheti Magyarországot a szakmák olimpiájaként ismert WorldSkills 2026 világversenyen Sanghajban – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.
Mint írta, az általános ápoló szakon tanuló Szelei Nóra a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum diákjaként vett részt a WorldSkills Hungary program keretében megrendezett hazai versenyen. A több fordulós megmérettetést rendkívül magas, 93,6 pontos eredménnyel zárta, amely – ahogyan ez az eredményhirdetés során kiderült – az utóbbi évek legjobb eredménye a szakmában.
Hozzátette: a sanghaji döntőn, amelyet szeptember 22–27. között, a világ egyik legnagyobb kiállítási komplexumában, több ezer néző előtt rendeznek, több mint 70 ország közel 1400 versenyzője méri majd össze tudását 64 különböző versenyszámban. Magyarországról 24 szakma kiválóságai lesznek jelen, köztük Nóra, aki az ápolás és gondozás szakmában képviselheti hazánkat.
„Nóra a nemzeti válogató győzteseként nemcsak a címet nyerte el, hanem egy féléves, intenzív felkészítési programba is bekerült, melynek során szakértők segítik a munkáját. A felkészülés több hónapig tart, első körben jelenlegi iskolájában és külsős helyszíneken, majd Budapesten.” – emelt ki a városvezető.























